Orbán: jön a 12-15 évesek oltása, aki pedig nem kéri a második vakcinát, elveszíti a védettségi igazolványát

Orbán: jön a 12-15 évesek oltása, aki pedig nem kéri a második vakcinát, elveszíti a védettségi igazolványát

Rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett a csütörtöki Kormányinfón, amin hosszú idő után újra személyesen megjelenhettek az újságírók – kivéve például az Alfahírt, kollégánkat ugyanis nem engedték be.

A miniszterelnök bejelentette, hogy engedélyezik a 12-15 év közöttiek koronavírus elleni oltását is, esetükben a szülők dönthetnek a vakcina felvételéről. Erre egyelőre csak a Pfizer kapott engedélyt, tehát az érdeklődők ezzel számolhatnak. Az eljárást a megszokottak szerint kell végezni, a gyermekeket oltópontokon fogják oltani.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy 137 ezer olyan ember van, aki nem vette fel a második oltását, pedig már eljött az ideje. Mivel ilyen esetben az érintettekben nem alakul ki megfelelő védettség, a kormány azt a döntést hozta, hogy ezeknek az embereknek törlik a védettségi igazolványát, annak minden előnyével együtt.

A kormányfő azt mondta, a magyar állam oltással kapcsolatos felelőssége addig terjedt ki, míg nem volt elegendő vakcina, ugyanakkor attól a ponttól, hogy több az oltóanyag mint az arra jelentkező személy, már egyéni felelősség kérdéséről van szó.

A járvány csak azok számára ért véget, akik beoltatták magukat, a többieknek nem, mert ők életveszélyben lehetnek – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy még mintegy 17 millió adag nyugati vakcina jön, így nem csak harmadik, de akár negyedik adagot is tudnak adni az embereknek.

A kormány arról is döntött, hogy a jövő héttől a tömeges oltási rendről áttérünk a készenléti oltási rendre, bár ennek részleteibe nem ment bele.

A kormány a választási költségvetést megalapozva újabb propagandát is indít, azaz újabb nemzeti konzultáció következik olyan kérdésekben, melyekben vélhetően majdnem mindenki egyet fog érteni. Ebben többek között megszavaztatják a minimálbér 200 ezer forintos szinte való emelését, amit a KKV-k felé adókedvezményekkel honorálnának.

Megerősítést fognak kérni arról is, hogy visszakapják-e a gyermekes családok a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, de lesznek kérdések a hitelmoratórium fenntartásáról, a gépjárművekre és ingatlanokra kivetett adók elkerüléséről és a migrációról is.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy a védekezésben résztvevő személyek tíz napos, fizetett, rendkívüli szabadságot kapnak. Az érintettek körét még a mai napon megjelenő kormányrendelet fogja meghatározni.