Ander Balázs: a Jobbik nem a Fideszt támogatja, hanem az áldozatok mellé áll

Ander Balázs: a Jobbik nem a Fideszt támogatja, hanem az áldozatok mellé áll

Kedden szavaz az Országgyűlés arról a törvénycsomagról, aminek alapvető célja a pedofil bűncselekmények szigorúbb büntetése lett volna, azonban a tervezetet múlt hét csütörtökön – a vitákat követően - a kormánypártok olyan pontokkal egészítették ki, melyek már a homoszexualitás politikai megítélését is érintenék. A Jobbik frakciója úgy döntött, az áldozatok védelmében támogatja a törvénycsomagot, az Alfahír Ander Balázst, a legnagyobb ellenzéki párt témáért felelős vezérszónokát kérdezte a részletekről. Interjú.

Miért szavazzák meg a pedofilellenes törvényjavaslatot?

Tegyük világossá, nem a Fideszt támogatjuk, hanem az áldozatok, a potenciális áldozatok oldalán állunk. Őket kívánjuk védeni azzal, hogy elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot. A Jobbik esetében ez nem valami választási kampányfogás, hanem egy ciklusokon átívelő és konzekvensen vallott álláspont. Az ilyen jellegű bűncselekményeket sokkal-sokkal keményebben kellene szankcionálni.

 

Mire alapozzák ezt az álláspontot?

Létezik egy teljesen természetes társadalmi igazságérzet, amely mélységesen megveti az ilyesféle bűncselekményeket, és tényleg van rá igény, hogy az elkövetők megkapják azt, amit megérdemelnek. A hosszabb börtönbüntetés felfogható preventív intézkedésként is, az elkövetők így el vannak szeparálva az áldozatoktól, illetve a potenciális áldozatoktól. Ugyanakkor, és ezt is mindig hozzátettük, ez a törvény még így is billeg.

 

Amennyiben?

A szigorú büntetés ugyanis csak az egyik lába a kérdésnek, más lépésekre is szükség lett volna. Ugyanilyen fontos szempont a megelőzés, annak hangsúlyozása, illetve az áldozatsegítés. Ez úgy, ahogy van, hiányzik Kocsis Máté javaslatából, pedig a Kaleta-ügy kirobbanásakor a Fidesz még azzal hárította el a Jobbik pedofilellenes szigorító javaslatait, hogy legyünk türelemmel, egy átfogó szabályozást készítenek. Jól látjuk, ez nem így történt.

Kiemelne néhány hiányzó elemet?

A legfontosabb célnak annak kellene lennie, hogy ezeket a bűncselekményeket megakadályozzuk, vagy ha valaki mégiscsak áldozatául esik ezeknek az emberi fenevadaknak, akkor az áldozatsegítés olyan szintű legyen, ami valóban érdemi támogatást tud nyújtani ezeknek a gyerekeknek.

Ha megnézzük, mi a helyzet ma Magyarországon a gyermekpszichológusokkal, akkor jól tudjuk, lenne hová fejlődni ezen a téren is. Többek között ezért is adtunk be egy olyan költségvetési javaslatot, amiben megdupláztuk volna az állam által az iskolai szociális munkára, szociálpedagógusokra fordított összeg nagyságát. A Jobbikban úgy gondoljuk, fontos, hogy a pedagógusok mellett legyenek olyan szakemberek, akik ezeket a problémákat kezelni tudják, lehetőleg még a kialakulás előtt. Még időben. Szükség van olyan szakemberekre, akik felvilágosítják a gyermeket, hogy mihez is van joguk, mikor vannak veszélyben. Állami forrásokra van szükség, hogy legyenek olyan jól felkészített segítők az iskolában, akikhez bátran és őszintén lehet fordulni, ha egy gyermek fenyegetve érzi magát. Mint mondtam, a Jobbik az áldozatok oldalán áll, ezért is támogatjuk a javaslatot, de látjuk a törvény a hibáját.

 

Hiba lehet az időzítés is.

Ha az időzítésre gondol, emlékezzen vissza, Hollik István még 2017-ben is azt nyilatkozta, hogy a pedofilellenes szabályok tökéletesen megfelelőek ahhoz, hogy kezeljék a helyzetet. Nyilvánvaló, hogy 2017-ben sem voltak azok, és ma sem azok, csak a Kaleta-botrányt valahogy kompenzálni kellett a Fidesz részéről. És persze meghúzódik egy nagyon undorító és visszataszító politikai számítás és haszonlesés is az egész mögött, hiszen közvetlenül a kampányidőszakra tolták a javaslatot.

Holott, ha a Fidesz számára valóban fontos lett volna a pedofil bűncselekmények elleni fellépés, akkor azt egyből meglépték volna. Mert ami fontos Orbánéknak, azt társadalmi, politikai és szakmai egyeztetés nélkül, kivételes eljárással, egy nap alatt keresztül tapossák a Parlamenten.

 

A 2022-es országgyűlési választási kampány miatt nem akarta a Fidesz, hogy fennmaradjon a parlamenti konszenzus?

Tudatosan telepítettek aknákat és csapdákat a szövegbe. Pedig teljes parlamenti konszenzus állt a szigorítás mögött, a DK-tól Szél Bernadetten át a Jobbikig, minden ellenzéki szereplő azt mondta, ezt a javaslatot támogatni kell, mert egyetértenek azzal, hogy a pedofilbűncselekmények elkövetőit keményebben kell büntetni, egyetértenek azzal, hogy nagyon sok hivatástól, szakmától el legyenek tiltva, és egyetértés volt a pedofilnyilvántartás kérdésben is.

Ez a konszenzus viszont keresztülhúzta a Fidesz számításait.

Ezért volt szükség az új módosításra, amivel elvárásaik szerint már el tudják érni azt, amit eredendően szerettek volna: az ellenzék egy része erre nemet mond, utána pedig a Habony-Rogán-féle boszorkánykonyhán belekezdhetnek egy gyűlölködő kampányba.

 

Csapdákról és aknákról beszélt, de a Jobbik mégis úgy döntött, hogy megszavazza a javaslatot. Ilyen áron is megéri ez?

Igen. A Fidesz így is úgy is tolná a gusztustalan propagandáját, de minket most nem ez érdekel. Azt kell megérteni, hogy mi egészen egyszerűen most már a harmadik ciklusban, 11 éve ugyanazt mondjuk ezzel kapcsolatosan.

 

Az Alfahírnek adott válaszában a Jobbik azt is hangsúlyozta, hogy abban is következetes az álláspontjuk, hogy iskolákban - amellett, hogy igenis van helye a szakértők általi tájékoztatásnak és a felvilágosításnak - ne legyen megengedhető a különféle szexuális irányultságok, vagy netán a nemváltás "népszerűsítése".

Ez természetes. Jobboldali, keresztény, konzervatív párt vagyunk, egy dolog a népszerűsítés, és más dolog a felvilágosítás. A népszerűsítéssel mi sem értünk egyet.