Mészáros Lőrincék mellett az osztrák Strabag és a francia Colas is bejelentkezett a 35 évre szóló autópálya-koncesszióra

Mészáros Lőrincék mellett az osztrák Strabag és a francia Colas is bejelentkezett a 35 évre szóló autópálya-koncesszióra

A 24.hu úgy tudja, még idén lezárhatják az eljárást. Az már korábban ismert volt, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségei adják az elvárt tőkeerőt egy magyar cégekből álló konzorciumnak. Ennek egyik résztvevője a Dömper Kft., amelyről piaci körökben úgy tudják, hogy más tenderekhez hasonlóan ezúttal is a szlovák gyökerű Doprastavval közösködik majd. A gigaberuházás a külföldi nagy cégeket is érdekli. A részvételi szándékot a francia Colas az osztrák Strabag is jelezte.

Egyelőre nem dőlt el semmi, a tárgyalásos eljárás első körében csak a részvételi szándékot kell jelezni és a pályázatban kiírt feltételek teljesítését kell igazolni, majd a közülük kiválasztottakat kérik fel a konkrét ajánlattételre. Csak ekkor derül ki, mekkora koncessziós összeget hajlandó fizetni a jelentkező, és mennyi rendelkezésre állási díjat vár el a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetéséért, fenntartásáért, illetve a hálózat bővítéséért, új utak építéséért.

A kiírásból annyi látszik, hogy komoly pénzügyi hátteret és gazdasági erőt kell felmutatni a pályázóknak. A saját tőkére előírt követelmény 150 millió euró (durván 53 milliárd forint), a beruházási terv mellé legalább 1 milliárd euró (350 milliárd forint) „pénzügyi eszköz meglétét” kell igazolni a finanszírozó képességet bizonyítandó, a konkrét ajánlattétel mellé pedig 800 millió forint biztosítékot követel meg a koncessziós iroda.

A 24.hu szerint azonban a Mészáros-csapat számára aligha okoz gondot a pénzügyi háttér megteremtése. A legutóbbi gazdagokat bemutató listán Mészáros Lőrinc vagyona már 450 milliárd forint felett járt, de ha ez nem lenne elegendő, az óriási pénzeket mozgató NER-vagyonkezelők magántőkealapjainak egy része is a felcsúti multimilliárdoshoz köthető.

A Strabag kormányoktól függetlenül mindig nagyobb darabokat hasított a magyar infrastruktúraépítésből, és az indulók között speciális a helyzete, hiszen az osztrák mamut most is üzemeltet magyar autópályát. Az M5, illetve az M6 ppp-s konstrukciójáról írtuk, hogy elég jó üzletnek bizonyult a magánbefektetők számára, hozzájuk dől a profit. A magyar állam viszont több mint 2800 milliárdot bukott az évek alatt, ennyit takaríthatott volna meg, ha maga oldja meg az építkezést hitelből.