Gyermekotthonból kiszökő kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra Bécsben

Gyermekotthonból kiszökő kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra Bécsben

A Nyíregyházi Törvényszék a 2021 júniusában hozott ítéletével egy rokoni és baráti társaság négy tagját, mint társtetteseket a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva erőszakkal, fenyegetéssel, szexuális cselekmény végzése céljából, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt 4 és 6 év közötti fegyházbüntetésre, és azonos tartamban közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte - írja az ügyészség honlapja.

A közlemény szerint a vádlottak 2017 év tavaszától mintegy négy hónapon át két fiatalkorú, gyermekvédelmi intézetben nevelkedett leányt prostitúciós tevékenységre vettek rá. A 15 éves, gyermekotthonból éppen szökésben lévő egyik sértettnek előbb Szabolcs megyében egy főútvonalon kellett „kipróbálnia magát.”

Húsvétkor azonban a vádlottak őt egy másik, - ugyancsak előnyös munkavégzés ígéretére - hozzájuk csatlakozó, mindössze 14 éves leánnyal együtt Bécsbe vitték.

Az osztrák fővárosban a Práter szórakozónegyedben prostituáltként kellett dolgozniuk. Eleinte a sértettek valóban abban a hiszemben voltak, hogy keresményük felével szabadon rendelkezhetnek. Tévedtek. A vádlottak folyamatos irányítása és felügyelete alatt álló, idegennyelv-ismerettel és helyismerettel egyaránt nem rendelkező, kiszolgáltatott sértetteknek esélye sem volt a tiltakozásra. Amikor egyikük ellenállással próbálkozott, két vádlott bántalmazta, sőt családjának kiirtásával is megfenyegette.

A vádlottak mindössze 2,5 hónap alatt több mint egymillió forintot utaltak haza. A sértettek szexuális szolgáltatásból származó bevételének további részét a saját megélhetésükre fordították.

A vádhatóság az ítéletet valamennyi vádlott vonatkozásában tudomásul vette. A vádlottak és védőik elsősorban felmentés céljából jelentettek be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az emberkereskedelem bűntette eltérő minősítésének megállapítása mellett az egyébként törvényes és megalapozott ítélet helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint a hasonló jellegű bűncselekmények a törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla illetékességi területén egyaránt rendkívüli mértékben elszaporodtak - írták.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Hozzátették, hogy a törvényszék helyesen állapította meg azt, hogy a vádlottak a kiskorú sértetteket rendszeres haszonszerzési célzattal szerezték meg másoknak szexuális cselekmény végzésére. A kiszolgáltatott helyzetbe hozott és abban tartott sértettek kizsákmányolásával jogtalan előny szerzésére törekedtek.

A modernkori „rabszolgatartás” e kíméletlen, a kiskorú sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését egyaránt súlyosan veszélyeztető gyakorlása a bűnelkövetőkkel szembeni szigorú, tettarányos büntetés kiszabását igényli. A büntetés enyhítésének emiatt törvényes indoka nincs.

A védelmi fellebbezések alapján a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz - olvasható a közleményben.