Jakab Péter: "Nem pénzzel, hanem lábbal kell megnyerni a választást"

Jakab Péter
Jakab Péter Jobbik-elnök
Béli Balázs/Alfahír

Ma is folytatta országjáró körútját Jakab Péter, aki ezúttal Székesfehérváron tartott utcafórumot. Csütörtök délután a nyári hőség dacára is sok érdeklődő jelent meg, hogy meghallgassa a Jobbik elnökét.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet az EFOTT-fesztiválon értük el, ahol az Alfahírnek arról beszélt,

katartikus az, amikor az emberek megélik az összefogás élményét, nem csak szavakban, hanem vizuálisan, DK-s és jobbikos zászlók között is. Ugyanazokért a célokért küzdünk: nem egymás ellen, hanem egy közös, független, élhető és büszke Magyarországért.

Mint fogalmazott,

az emberek azt mondták, végre megtörtént, amiben ők már 2018-ban hittek, de mi még nem. Előttünk jártak egy jó nagy lépéssel 

- idézte fel a pártelnök.

A húsbavágó problémák Fejér megyét sem kerülik el

Jakab Péter arról is beszámolt, hogy milyen problémákkal szembesülnek az ottaniak a mindennapok során, illetve melyek a leginkább húsbavágók. Mint mondta, az ember azt hinné, hogy Fejér megyében egy kicsit jobb az élet mint az ország más részein, de az emberekkel beszélve nem ezt tapasztalta. Az alacsony nyugdíjat visszatérő problémaként emlegették a helyiek, akik a környékbeli közlekedési viszonyokkal sincsenek megelégedve.

Az egészségügyi ellátásra is panaszkodtak, azt jobb elkerülni. Nyilván az ember nem akar beteg lenni, de ha mégis beteg, örömmel lenne olyan kórházban, ahol minőségi ellátáshoz jut. Ezt azonban nem érzik az emberek 

- fűzte hozzá, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a lakosság nem érzi a kormány részéről, hogy jövőképet kínálna. 

Emojikkal üzennek a választópolgároknak, bugyuta üzenetekkel, de közben egy nagymama arról számolt be, hogy az unokája külföldön fog megszületni 

- hangsúlyozta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, hozzátéve, Fehérváron is azt üzenik az emberek, hogy nagy a felelősség: nem csak arról van szó, hogy kormányt kell váltani, hanem rendszert is.

Az elvándorlás nem most kezdődött, a korrupció sem most kezdődött, de most kell egyszer és mindenkorra mind a kettőnek véget vetni

- emelte ki Jakab Péter, aki szerint az egyikből következik a másik: ha nincs korrupció, ebből az országból Kelet-Közép-Európa Svájca lehetne, s lenne lehetősége annak az unokának is, hogy Magyarországon születhessen meg.

"A szabadságharcot lábbal kell megnyerni"

A Jobbik politikusa kifejtette, hogy a választói részvétel minél hatékonyabb növelése érdekében igyekszik keményen és őszintén felszólalni a Parlamentben, de ezen kívül járni is kell Magyarországot.

Nem pénzzel, hanem lábbal kell megnyerni a választást, ahogy Bem tábornok is mondta annak idején: a szabadságharcot lábbal kell megnyerni 

- érvelt a pártvezető, aki szerint "le kell gyalogolni" Magyarországot.

Kitért arra is, az előválasztás szempontjából milyen szerep jut a hat együttműködő ellenzéki párt közül a Jobbiknak:

Ebből a szempontból talán a mi szerepünk a legnehezebb, hiszen nekünk kell pontosan azt a politikailag inaktívabb réteget felrázni, aki a vidék Magyarországán sokszor a mindennapi problémáktól fojtogatva nem tud a politikával foglalkozni, mert lehetősége sincs rá.

Jakab szerint hozzájuk kell elsősorban eljutni. Úgy látja, a kutatások alapján 

negyed év alatt negyedmillió új szavazót, bizonytalanokat tudott a Jobbik megszólítani, tehát nem az ellenzéki pártok rovására erősödünk

- emlékeztetett, ugyanakkor úgy véli, azt az utat járja a párt, amit kell: hangosan, nyersen, nem ideológiai kérdésekkel, hanem az emberek hétköznapi problémáival foglalkozva elérni azt, hogy az a vidéki ember, aki eddig legyintett, érezze a szívével, hogy a politika valójában nem tolvajokról, meg úri huncutságról szól, hanem az ő közvetlen életéről. Jakab szerint ez a Jobbik felelőssége.