35 évre szervezné ki egyetlen cégnek a hulladékgazdálkodást is a kormány

35 évre szervezné ki egyetlen cégnek a hulladékgazdálkodást is a kormány

420 hónapra, azaz 35 évre adná oda a kormány a hulladékgazdálkodási koncessziót egyetlen pályázónak - írja a hvg.hu az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent legújabb felhívás alapján.

Az újabb fideszes kiszervezési szándék hírét csütörtökön Fekete-Győr András tette közzé a Facebook-oldalán. A Momentum elnöke szerint a kiírás precíz és pontos, ám mindössze 12 munkanapnyi jelentkezési időt adtak a pályázatra, amely paramétereinek feltehetően csak a MOL lesz képes megfelelni. Ráadásul az óriási állami támogatások is majd a pályázat egyedüli nyerteséhez kerülhetnek. Úgy látja, mindez "elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel".

A hvg.hu emlékeztet, hogy a kormányzat még tavaly novemberben nyújtott be új törvényjavaslatot a hulladékgazdálkodás átalakítására. Nem mellesleg a lap érdeklődésére akkor a MOL többek között azt is jelezte, hogy övé az egyik legnagyobb hulladékgazdálkodási rendszer Magyarországon, és folyamatosan keresi a bővítési lehetőségeket.

Ha valakinek ismerősen cseng ez 35 éves időtartam, az azért lehet, mert júniusban kiderült, hogy a kormány a hazai gyorsforgalmi úthálózatot ugyancsak három és fél évtizedre koncesszióba bocsátaná. Utóbbi esetében mintegy 2000 kilométernyi útszakaszról van szó.

A 35 évre szóló autópálya-koncesszió sértheti az EU-n belüli szabad versenyt

Mint arról júniusban beszámoltunk, mintegy 2000 kilométernyi gyorsforgalmi útszakaszt bocsátana koncesszióba a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) az általa közzétett autópálya-koncessziós felhívás szerint. Ez azt jelenti, hogy "a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait" 35 évre törvényes monopólium keretében adnák oda.