Már a saját államtitkárai sem tudnak mit kezdeni az Orbán család római vakációjával

Már a saját államtitkárai sem tudnak mit kezdeni az Orbán család római vakációjával

Dömötör Csaba (propaganda minisztérium) és Német Szilárd (honvédelmi tárca) államtitkároknak is meggyűlt a baja Orbán Viktor augusztusi horvátországi kiruccanásával; pontosabban azzal, hogy az egyik honvédségi repülőgép miért Horvátországban vette fel és vitte vissza Romából Orbánt és családját, ahol egyébként magáncélú programot bonyolítottak.

Ahhoz, hogy a honvédség luxusrepülője Orbánt Rómába vigye, előbb Horvátországba kellett repülnie érte

Komoly szervezőmunkára lehetett szükség ahhoz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten több kormánypárti politikussal együtt eljusson Rómába a katolikus törvényhozók éves találkozójára. A csapatot ugyanis több helyszínen szedte össze a kormánygépként használt HM Dassault Falcon 7X - írja a 24.hu

Szabó Tímea (Párbeszéd) írásbeli kérdésére Németh Szilárd annyit válaszolt, hogy a kormánytagok minden útja nyilvános, illetve a hivatalos a programok során a Miniszterelnök mindig a hivatalos előírások szerint utazik, családtagjai költségeit az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja. Illetve arról is tájékoztatott, hogy a kormány nem vezet nyilvántartást a kormánytagok magánprogramjáról. 

Jobbik: vagyonnyilatkozata alapján Orbán nem tudta volna finanszírozni a horvátországi kiruccanást

"A római vakáció költségeit Orbán Viktor állta családtagjai számára, tudhattuk meg Havasi Bertalan nyilatkozatából. Így feltételezzük, hogy a miniszterelnök magánrepülőjeként használt honvédségi luxusgép zadari és Brac-szigeti sok millió forintos kitérőjét - amely feltehetően az Orbán-família egyes tagjainak a felvételét, visszaszállítását szolgálta - tehát akkor nem az adófizetők, hanem Orbán fizette" - kezdte közleményét a Jobbik.

Jó, de akkor a horvátországi túra magánprogram volt, vagy nem? Ha igen, Orbán Viktor miért használta az adófizetői pénzből vásárolt honvédségi gépet? Ezzel a kérdéssel Dömötör Csaba sem tudott mit kezdeni. Jobb híján ugyanazt írta (vagy fordítva), mint kollégája: "Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a hivatalos programok során a miniszterelnök mindig a hivatalos előírások szerint utazik, családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja. Tájékoztatom egyúttal, hogy a Kormány nem vezet nyilvántartást a kormánytagok magánprogramjairól".

Parádé: egyébként a köztévé tegnap ügyesen megmutatta Orbánék egyik luxus repülőjét

Az augusztus 20-ai fővárosi légi parádé egyik érdekes eleme volt, hogy nemcsak klasszikus honvédségi feladatokat ellátó repülőgépeket, helikoptereket láthattak az érdeklődő adófizető állampolgárok. A köztévé beszámolója szerint ugyanis egy "Falcon 7x szállítótípusú repülőgép" jelent meg a levegőben, és ezzel kezdődött meg a bemutató péntek reggel 9-kor.

Ugyanakkor, ahogy arra Szabó Tímea is figyelmeztetett:

egy ilyen út ezzel a repülőgéppel 9 millió forintba kerül. Szóval jó lenne tudni, ki és miért fizette ki Orbán Viktor számláit.