Tüntetők várták a Prágába érkező Orbán Viktort

Tüntetők várták a Prágába érkező Orbán Viktort

Tüntetők fogadták Prágában a cseh miniszterelnökhöz hivatalos látogatásra érkező Orbán Viktort - adja hírül az Euronews. Az éppen megérkező kormányfő felé a demonstrálók azt skandálták, hogy "szégyen".

Andrej Babiš cseh miniszterelnök saját rezidenciáján fogadta a magyar kormányfőt; tárgyalási témáik között szerepelt a gazdasági, ipari és védelmi együttműködés, a migráció, valamint a koronavírus-járvány is.

Babiš és Orbán azt a választókörzetet is felkeresi, ahol a cseh kormányfő indul az október 8-án és 9-én tartott parlamenti választáson. Este Miloš Zeman államfő fogadja majd a magyar miniszterelnököt.

Cseh sajtóértesülések szerint Orbán Viktor még Babišsal az oldalán abba a katonai repülőgép-gyárba is ellátogat, amely a tervek szerint 51 százalékban magyar tulajdonba kerül. A két kormányfő fontos szövetségese egymásnak az európai színtéren, a felmérések alapján azonban Babišnak izgulnia kell az októberi választás eredményét illetően.