Horn Gábor szerint a Fidesznél nagyobb zavart idézett elő Márki-Zay Péter sikere, mint az ellenzéki pártoknál

Horn Gábor szerint a Fidesznél nagyobb zavart idézett elő Márki-Zay Péter sikere, mint az ellenzéki pártoknál

Mindenkinek le kell vonni a következtetéseket és van mit levonni, de a végeredmény nem meglepetés

- mondta Horn Gábor az előválasztásról az N1TV vendégeként.

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint arra kell majd választ adni a politikusoknak, miként alakulhatott úgy az első és a második forduló részvételi aránya, hogy a második fordulóban nem szavazott körülbelül 200 ezer választó, miközben ugyanennyi új szavazó jelent meg és voksolt valamelyik miniszterelnök-jelöltre a sátrakban.

Márki-Zay Péter pedig el is mondta, hogy tulajdonképpen az ellenzékváltás is elkezdődött, aminek már „áldozatát” is látjuk Fekete-Győr András személyében, illetve más korábban fontos politikusok elbukásában az első fordulóban az egyéni körzetekben

- hívta fel a figyelmet Horn Gábor.

Az egykori SZDSZ-es képviselő úgy vélte, a választásokig még elég ideje van az ellenzéki pártoknak, illetve a választóknak, hogy Márki-Zay győzelme után rendezzék a korábbi ellentmondásokat.

A Fidesz reagálása egyelőre kimerült a Gyurcsányozásban. Horn Gábor szerint a kormánypártban nagyobb zavart idézett elő Márki-Zay Péter sikere az előválasztáson, mint az ellenzéki támogatók között.

Láthatóan a Fidesz kampány nem ebben az eredményben gondolkodott, Orbán Viktor sem ebben gondolkodott

- mondta Horn Gábor, aki szerint a Fidesz azzal, hogy még Márki-Zay Péter esetében is csak a Gyurcsányozás az egyetlen válasza, olyan hibát követ el mint 2006-ban, amikor a „rosszabbul élünk mint, négy éve” kampány, amely vereséget eredményezett Fidesz számára.

Horn Gábor beszélt a sok új főleg fiatal szavazóról is. Szerinte megjelenésük Európa szerte megfigyelhető, aminek egyik oka kissé a politikai elit ellen kialakult szembenállás.

Márki-Zay Péter nem része ennek a politikai elitnek se az ellenzéki, se a kormánypárti térfélen. Azok a fiatalabb generációk, pedig akik úgy gondolják, hogy általában a politikával, a politikusokkal van a bajuk, most találtak maguknak egy követhető ajánlatot

- vélte Horn Gábor, az N1TV Napi téma című műsorában.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/FTfdJdlFl8w.jpg?itok=3W2Q_rDc","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=FTfdJdlFl8w&ab_channel=nemzeti1tv","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}