A kötelező oltás csak növeli az oltással kapcsolatos bizalmatlanságot a Jobbik szerint

koronavírus, oltás, vakcina
Rosta Tibor / MTI

A Jobbik szerint azzal, hogy a kormány a munkáltatókra tolta rá a védőoltás kötelezővé tételének lehetőségét az alkalmazottaik számára, "emberek százezreit hozták nehéz helyzetbe, ideértve az őket alkalmazó intézményeket és magyar vállalkozásokat is". 

A munkaadónak ugyanis jogszabályi kötelessége fenntartani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörnyezetet a rendelkezésére álló eszközökkel, jogszerű korlátok között. Ugyanakkor, ha ezt csak oltással tudja fenntartani, vagy erre hivatkozik, akkor ezt mostantól kötelezően előírhatja a munkavállalói számára. Az adatvédelmi aggályokat is felvető kirakatkormányzási intézkedés az oltást nem vállaló munkavállalók számára akár megélhetésük, munkahelyük elvesztését is jelentheti

 

- írja a párt sajtóközleményében. Szerintük nem jogellenes presszionálással, hanem észérvekkel kellett volna, illetve kellene meggyőzni a magyar embereket az oltás jelentőségéről, de ebben az Orbán-kormány megint kudarcot vallott, sőt valójában csak tovább növelte a lakosság oltással kapcsolatos bizalmatlanságát. A kormányzati sikerpropaganda pedig, miszerint Magyarországon nem lesz negyedik hullám, hazugságnak bizonyult, a kormányzat tehát ismét csődöt mondott. Éppúgy, ahogyan történik ez a benzináremelés, a forintgyengülés, az infláció, illetve az árak totális elszabadulása kapcsán.

Nem kormányzás ez, csupán annak színlelése, valójában csak egy kormányzati szintre emelt, szervezetten történő és folytatólagosan elkövetett gigantikus közpénzlopás. Mindeközben a korrupcióra épülő maffiaállamot működtető Orbán szokásához híven mossa kezeit, amíg felelős kormányzást hazudik a magyar emberek arcába.

 

Múlt hét csütörtök késő este megjelent a Magyar Közlönyben a kormányinfón bejelentett intézkedéscsomag. Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a tájékoztatón közölte, ismét kötelező lesz a maszkviselés a közösségi közlekedési eszközökön, illetve lehetővé teszik a munkáltatóknak, hogy kötelezzék munkavállalóikat a koronavírus elleni védőoltás felvételére. Utóbbi rendelkezés a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló kormányrendelet lett, és azt mondja ki, hogy a munkaadó a munkavégzés feltételeként állapíthatja meg a védőoltás felvételét, ez alól csak egészségügyi okból, igazolással lehet mentesülni.