Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti a Völner-ügyben

Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti a Völner-ügyben

Remélhetőleg nemcsak az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, hanem egy teljes parlamenti vizsgálóbizottság is elindulhat a Völner-ügyben - nyilatkozta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, az ATV Start című műsorában.

A politikus szerint az ügy politikai vetületét is vizsgálni kell, mint például a miniszter felelősségét a beosztottja ügyében. Az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet szerint is szükséges lenne a vizsgálóbizottság, de úgy véli, meglepő lenne, ha ehhez a kormánytöbbség hozzájárulna.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat több ezer oldalnyi bizonyítékot gyűjtött Völnerék ellen

Hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként - tudta meg a hvg.hu. A lap értesülései szerint az ügyben gyanúsítottak telefonjait hónapok óta lehallgatta a Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá tartozó szervezet, a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

Mesterházy Attila MSZP-s parlamenti képviselő úgy véli az ellenzék akár az igazságügyi bizottság összehívását is kezdeményezhetné, ahol teret adhatnának Varga Judit meghallgatásának és az ügy politikai szálai felgöngyölítésének. Természetesen pártjával csatlakozna egy külön vizsgálóbizottság felállításához is.

Völner Pál a Nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén is témaként szolgálhat miután kiderült, hogy Varga Judit igazságügy miniszter többször is az államtitkárra ruházta át a lehallgatási engedélyek aláírását. Mint Laborc Sándor egykori titkosszolgálati vezető nyilatkozta az Orbán-kormány megfigyelési gyakorlatával kapcsolatban, hogy ha "az igazságügyi miniszter ezt az engedélyező jogkörét folyamatosan átengedi egy helyettesének, akinek az engedélyezésre amúgy törvényi felhatalmazása nincsen, akkor onnantól kezdve az engedélyek az ő jogértelmezése szerint közjogilag nem jogszerűek". Ezért Abban a kérdésben, hogy Varga milyen jogszabály alapján ruházta át engedélyezési jogkörét Völner Pálra, mielőbb fontos lenne tisztán látni.