Németh Sándor a Fidesz-ízű beszédéről: ez egy elvi álláspont, ami nyilván érinti a pártpolitikát is

németh sándor
Németh Sándor a Karmelita kolostorban
MTI/Koszticsák Szilárd

Mindenki szabadon dönthet arról, kire szavaz áprilisban – erről Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze beszélt az Alfahírnek, megjegyezve, tisztában van vele, hogy a baloldalon és a jobboldalon is vannak globalisták, ahogy hazafiak és nemzeti gondolkodású emberek is.

Lapunk azt követően kereste meg Németh Sándort, hogy a Vidám Vasárnap néven ismert istentisztelet-közvetítés során látható újévi beszédében nehezen félreérthetően arról beszélt, a 2022-es választás tétje tulajdonképpen az, hogy a nyugati globalisták természetellenességéhez felzárkózni kívánó ellenzék győz, vagy pedig az emberekért dolgozó jelenlegi kormány marad-e hatalmon.

Ez egy elvi álláspont, nem pártpolitikai, bár nyilván érinti a pártpolitikát

– fogalmazott Németh, azonban azt nem kívánta egyértelműsíteni, hogy a kormánypártokra való szavazásra buzdította-e követőit, szerinte ugyanis hiába tűnhetett a közvéleménynek és a sajtónak így, ettől még mindenki szabadon értelmezheti szavait.

Majd ha úgy gondolom, hogy erről lesz véleményem, akkor nyíltan és egyértelműen elmondom

- jelentette ki, elismerve, tisztában van a különféle értelmezésekkel, de ő ebbe nem kíván beleszólni, mert a vélemény szabad.


Telefonos interjúnk során Németh Sándor már jelentősen nagyobb távolságot tartott a politikai állásfoglalásoktól, mint a korábbi beszédében hallhattuk tőle.

 

- Ha nem a kormánypártok mellett állt ki, akkor félreértés történt?

Nem tudom, nem foglalkoztam ezzel ilyen mélységben.

- A gyülekezetben hogyan értelmezték szavait, kapott visszajelzéseket?

Nem kaptam olyan visszajelzéseket, mint amire Ön utal. A Hit Gyülekezete nem mai szereplője a közéletnek, előbb voltunk itt, mint a jelenleg hatalomért küzdő pártok bármelyike, és a gyülekezet értékrendje nem pártfüggő, hanem autonóm.

- De nemzeti sorskérdésként állította be az áprilisi választásokat.

Mindig foglalkoztunk ilyen kérdésekkel, ez nem új jelenség.

- Beszédében a jelenlegi kormány fennmaradása volt középpontban.

Ezt nem én döntöm el, ezt a választók döntik el. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szabad döntését.

- Ha majd később foglal állást, azt mikorra várhatjuk?

Folyamatosan figyeljük a magyar és a világpolitikai eseményeket, és ha olyan történik, amely a keresztény-bibliai világnézetet, értékeket érinti, akkor természetesen a jövőben is élni fogunk a véleménynyilvánítás jogával.

- Támogatja a Békemenetet? Ki fog menni a következőre?

Nem vettem részt soha a Békemeneten.

- De tervezi?

Nem, nem ismerem a céljaikat és a programjukat.