Több mint ötezer milliárd forintnyi államháztartási hiányt hozott össze tavaly az Orbán-kormány

Több mint ötezer milliárd forintnyi államháztartási hiányt hozott össze tavaly az Orbán-kormány

A költségvetés maradéktalanul biztosította a gazdaság újraindításához és a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat, így az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet - közölte Pénzügyminisztérium (PM) kedden kiadott gyorstájékoztatójában.

Az éves hiány 209,8 milliárd forinttal kisebb a tavalyinál, de 2287,7 milliárd forint módosított törvényi előirányzat több mint kétszerese, 223,0 százaléka.

A Pénzügyminisztérium december 30-án közzétett ötéves makrogazdasági és költségvetési kitekintésében a központi alrendszer 5196,5 milliárd forintos hiányát prognosztizálta a tavalyi évre. A 95 milliárd forinttal kisebb pénzforgalmi hiány miatt lehetséges, hogy a GDP-arányos deficit 0,1-0,2 százalékponttal alacsonyabb lehet a 7,5 százalékos várakozásnál.

A központi alrendszer november végi 3931,3 milliárd forintos deficitjével összevetve a december havi hiány 1170,2 milliárd forint volt az előző havi 1009,1 milliárd forintot követően.

2021-ben a központi költségvetés 4662,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 419,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 19,8 milliárd forintos hiánnyal zártak.

Gyorstájékoztatójában a PM kiemelte: gazdaság újraindítása érdekében a kormány 2021-ben is folytatta az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre és a családok megerősítésére épülő gazdaságpolitikát. Ennek köszönhető, hogy a gazdaság teljesítménye 6,4 százalékkal nőhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alá javult. Emellett tovább nőttek a családok támogatására és a nyugdíjasok védelmére fordított források is.

Mint a PM jelentésében írja, a tavalyi évben - és 2022-ben is - kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, amelynek érdekében számos intézkedést hozott a kormány: többek között megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése, valamint kiegészítő nyugdíjemelésekről és a nyugdíjprémium kifizetéséről is gondoskodott a kormány.

A kiadások közül

  • a közúti fejlesztésekre 237,4 milliárd forintot,
  • a Magyar Falu Programra 211,3 milliárd forintot,
  • a közlekedési ágazati programokra 200,6 milliárd forintot fordított a kormány.
  • A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 96,2 milliárd forintot,
  • a nemzeti agrártámogatásokra 89,9 milliárd forintot,
  • a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból pedig 87,6 milliárd forintot fizettek ki.

A PM jelentősnek nevezi még a vasúti fejlesztésekre fordított 78,5 milliárd forint, a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból kifizetett 62,7 milliárd forint, a Modern Városok Program céljaira kiadott 51,7 milliárd forint, vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására fizetett 47,7 milliárd forint összegű forrásokat is.

A hazai kiadások közül

a nyugellátásokra fordított 4117,7 milliárd forintot, valamint a gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett 1880,0 milliárd forintot.

Az elmúlt évben indult el az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is - tették hozzá.

2021. december elején 350 milliárd forintos pénzügyi tartalék képzéséről is döntött a kormány annak érdekében, hogy ezzel is erősítse hazánk pénzügyi stabilitását és tovább javítsa a befektetői megítélést. Ennek is köszönhetően - a rendelkezésre álló adatok alapján - 2021 végén az adósságráta és az uniós módszertan szerinti hiány csökkenése kellő pénzügyi tartalék mellett valósulhatott meg - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.