Az amerikai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette Biden oltásra és tesztelésre vonatkozó rendeletét

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette Biden oltásra és tesztelésre vonatkozó rendeletét

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság ideiglenesen felfüggesztette Joe Biden elnök rendeletét, amely előírta a száz főnél többet foglalkoztató vállalatoknál dolgozók kötelező oltását és tesztelését - számolt be róla az MTI.

A Legfelsőbb Bíróság 6:3 arányban döntött az amerikai munkahelyvédelmi és -egészségügyi hatóság (OSHA) által végrehajtandó rendeletről, azzal érvelve, hogy az túllépte a hatáskörét. A bíróság ugyanakkor 5:4 arányban jóváhagyta a szövetségi finanszírozású egészségügyi intézmények dolgozói számára előírt kötelező oltást.  

A kormányzat azzal érvelt, hogy mindkét irányelvre szükség van ahhoz, hogy minél több embert olthassanak be koronavírus ellen. Joe Biden elnök úgy fogalmazott: elfogyott a türelme azokkal az amerikaiakkal szemben, akik nem hajlandók beoltatni magukat. Az elnök azt is kifejtette, hogy rendeletének célja a munkahelyek biztonságosabbá tétele érdekében az oltakozás kikényszerítése volt.

Az elnöki rendelet előírta volna a legalább 100 munkavállalót foglalkoztató vállalatok számára, hogy minden alkalmazottat kötelezzenek védőoltásra vagy hetente negatív koronavírus-teszt benyújtására, továbbá maszkviselésre a munkahelyen. A Fehér Ház szerint az új szabályozás több, mint 80 millió alkalmazottra vonatkozott volna. Az egészségügyi dolgozókra érvényes rendelkezés pedig mintegy 17 millió alkalmazottat érint.

Bár az alsóbb fokú bíróságok megosztottak voltak, a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége úgy ítélte meg, hogy a munkáltatói oltási vagy teszteltetési kötelezettség előírásában a kormány túlterjeszkedett jogkörén. "A miniszter 84 milliónyi amerikait kötelezett arra, hogy vagy felvegye a koronavírus elleni védőoltást, vagy saját költségén hetente orvosi vizsgálatnak vesse alá magát" - írta indoklásában a bíróság. "Ez jelentős beavatkozást jelent a munkavállalók nagy számának életébe - és egészségébe" - olvasható az érvelésben.  

A bíróság egyben vitatta az OSHA vészhelyzeti jogosítványát is. A bírák többsége szerint ugyanis az OSHA jogköre csupán a munkahelyek szabályozására terjed ki és a koronavírus nem egyszerűen munkahelyi, hanem közegészségügyi kérdés.

A Legfelsőbb Bíróság liberális bírói, Stephen Breyer, Sonia Sotomayor és Elena Kagan különvéleményében hibáztatta a konzervatív többséget, amiért "hatáskörén túl és jogalap nélkül" lépett fel és szerintük megakasztotta a kormányzat világjárvány elleni erőfeszítéseit. A három bíró azzal érvelt, hogy az OSHA-t létrehozó 1970-es törvény felhatalmazza az ügynökséget ilyen lépésre.