Röntgen nélkül, törött combcsonttal küldték el a kisbabát és édesanyját a kórházból

Röntgen nélkül, törött combcsonttal küldték el a kisbabát és édesanyját a kórházból

Számomra teljesen abszurd, hogy röntgen nélkül arra jutottak, hogy minden rendben. Az meg, hogy a feleségemet és a kisfiamat éjjel kihajították a kórházból, a szakmaiatlanságon túl embertelen és tisztességtelen

– nyilatkozta a Blikknek egy felháborodott édesapa, aki a 10 hónapos kisfia – eleinte még vélt – combcsonttörésével fordult több kórházhoz is. Végül csak harmadjára látták el.

A Galsa családdal még december 12-én kezdődött az eseménysor: a törésről még nem tudtak, de a kétségbeesett sírás hallatán mentőt hívtak gyermekükhöz, akit a János kórházba szállítottak édesanyjával együtt. Addig az apa otthon maradt kislányaikkal. Később az apát azzal hívta fel a felesége, hogy induljon értük, mert kitették őket a kórházból, és a síró kicsivel egy sötét folyosón várakozik.

Az apa felébresztette a már lefektetett gyermekeit, majd a kórházba sietett velük. Elmesélte, hogy a helyszínen viszont kiderült: 

nem készítettek röntgent a törésgyanús sérülést szenvedett kisfia combjáról, mert az orvosok szerint semmi baj nincs.

Másnap reggel a kisbaba továbbra is keservesen sírt, a lábát pedig egyáltalán nem tudta terhelni. Galsáék ezért a területileg illetékes Bethesda kórházba akartak menni, ám első körben visszairányították őket a János kórházba. Amikor már a sajtót emlegette, mégis fogadták őket. A tömött kórházban azonban az apának elege lett, amint többórás várakozás után közölték velük, hogy még 3-5 órát kell várniuk. Közben őt is kizavarták, mondván, a kormányrendelet alapján egy gyerek egy felnőttel tartózkodhat az épületben.

Ezután felkereste a gyermekorvosukat, aki a Madarász utcai gyermekkórházba irányította a családot. Mint felidézte:

Ott, ahogy felvették az adatainkat, behívtak minket a vizsgálóba, majd néhány perc múlva a röntgent intéztük, negyedóra múlva pedig már a gipszelőben voltunk.

Utóbbi intézményben derült ki, hogy a kisfiuknak combcsonttörése volt, felette egy repedéssel. Az egyetlen pozitívum a történetben, hogy azóta már szépen gyógyult a gyermek, akinek már a gipsz is lekerült a lábáról.

Viszont a jól láthatóan groteszk tortúra az egészségügy útvesztőiben nem hagyta nyugodni a férfit, így panaszt tett a János kórház főigazgatójánál. Választ egyelőre nem kapott, és a lap megkeresésére sem érkezett reakció a kórháztól.