Újabb fegyver kerülhet a kormányoldal kezébe a Merkely ügyvédje által alkalmazott cikkeltávolítási módszerrel

Újabb fegyver kerülhet a kormányoldal kezébe a Merkely ügyvédje által alkalmazott cikkeltávolítási módszerrel

Ahogy arról korábban beszámoltunk, most már nem a bíróságokon keresztül igyekeznek a NER-közeli szereplőkről kínos tényeket közlő cikkeket eltávolíttatni, hanem az adott portálok domain-regisztrátorainál próbálkoznak egy-egy cikk eltüntetésével az ezzel megbízott jogi képviselők. 

Merkely Béla ügyvédje az alábbi cikkünket próbálta meg töröltetni ezzel a módszerrel az elmúlt héten:

Kísérti a NER-t a kamerák előtti szexelés, pedig ezzel csak zsarolhatóvá válnak

Legkésőbb Borkai Zsolt szexbotránya óta (elvégre a Fidesznek ráment erre a 2019-es önkormányzati választása) megtanulhatta volna a Nemzeti Együttműködés Rendszerének minden építője, működtetője, hogy nem túl hatékony kamerák előtt szexelni - főleg akkor nem, ha pirosban járunk. S most nem is a keresztény erkölcsökről van szó, pusztán gyakorlatias szempontból sem megengedhető, hiszen így zsarolhatóvá válhat a felvételen kamatyoló közszereplő.

A tárhelyszolgáltatónknak címzett levélben az ügyvéd a többször is módosított 2001. évi CVIII. számú, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényre (Ektv.) hivatkozott, miközben szerkesztőségünket nem kereste meg senki Merkely Béláék részéről a cikkel kapcsolatban.

Polyák Gábor, az Egységben Magyarországért sajtóért és médiáért felelős szakpolitikai kabinetvezetője megkeresésünkre elmondta, hogy valóban 2001 óta létező szabály Magyarországon, hogy a tárhelyszolgáltató csak akkor nem felelős a nála elhelyezett információval való jogsértésért, ha nincs tudomása róla, és amikor tudomást szerez, akkor azonnal leveszi. Eddig azonban nem találkozott olyan jellegű felhasználási módjával ennek a szabálynak, mint amiről az Alfahíren beszámoltunk.

Polyák Gábor véleménye szerint a szabályozás abban teszi érdekeltté a szolgáltatót, hogy távolítsa el az adott tartalmat, azonban ezen a területen még csak eljárási szabályok sincsenek, csak a szerzői jogi és a védjegy jogi jogsértések esetében vannak ilyenek lefektetve.

Ebben az esetben tehát jelenleg csak egy vélelmezett jogsértés áll fenn, mivel nincs róla bírósági döntés, ez teszi bonyolulttá a helyzetet. Vélelmezett jogsértés esetén pedig még nem kell eltüntetni az adott tartalmat

- magyarázta az Egységben Magyarországért kabinetvezetője.

A gyakorlat jövőbeni elterjedésére vonatkozó kérdésünkre Polyák Gábor elmondta, hogy ez nagyon veszélyes lehet és komoly következményekkel járhat, hiszen például a Facebook is egy tárhelyszolgáltató, ilyen alapon kommentek esetében is kérhető lenne ezek törlése. A Facebookkal ellentétben pedig (amely jellemzően saját hatáskörben dönt arról, hogy kivizsgálja-e az esetet vagy sem) a többi tárhelyszolgáltató nem fog például közéleti szempontokat mérlegelni, így ha ez a gyakorlat rendszeressé válik, akkor ez egy újabb fegyver lehet a kormányközeli személyeknek dolgozó ügyvédek kezében.

A bíróság megkerülése személyiségi jogi és gyűlöletbeszéddel kapcsolatos ügyekben a fentebb ismertetetthez hasonló lehetetlen helyzeteket eredményezhet, amelyekre nincsen jelenleg gyakorlat és válasz, szükséges lehet ennek a kérdésnek a megvitatása szakemberek bevonásával.

A helyzet komolyságát jól jelzi, hogy ugyan az Alfahír esetében nem jártak sikerrel, azonban más portálokról sikerült eltüntetni olyan cikkeket, amelyben bármilyen formában céloztak arra, hogy megkerestek egy közszereplőt a Schadlnál talált pornográf felvételek kapcsán.