Januárban jelentették be az Egységben Magyarországért szakpolitikai kabinetvezetőinek a névsorát, ahol a sajtó- és médiapolitikáért Polyák Gábor lett a felelős. A médiaszakemberrel a közmédia jövőjéről, a politikai kultúra megváltoztatásáról és a közszolgálati sportcsatornáról is beszélgettünk. Interjú.
Eddig inkább szakértőként jelent meg a nyilvánosságban, miért vállalta el most a sajtó- és médiapolitikai kabinetvezetői szerepet, amire Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje felkérte? Miért gondolta, hogy ez a lépés szükséges a mostani helyzetben?
Két választásom volt: megvárom, hogy ezen a területen születik valami, ami olyan, amihez tudok pozitívan viszonyulni vagy kritizálni tudom kívülről, hogy ezt lehetett volna jobban csinálni. Ebben a helyzetben azonban, amikor nem egy klasszikus értelemben vett választás fog lezajlani, hanem egy olyan, amely meghatározza a társadalmunk jövőjét, akkor az ember nem ül rá a tudására, hanem az a feladat, hogy nyíltan felvállalva a magam eszközeivel támogassam egy demokratikusan működő társadalom létrehozását.
Nagyon nehéz feladat elé néznek, amennyiben nem tudja a kétharmados többséget megszerezni az ellenzék áprilisban, hiszen ebben az esetben alkalmazkodniuk kell az Alaptörvényben lefektetett szabályokhoz. Egy közelmúltbeli sajtóreggelin erről azt mondta, hogy „fifikás” megoldásokat kell ebben az esetben majd alkalmazni, pontosan milyen lépéseket takarna ez?
Én óvatos vagyok ebben a kérdésben, mert nem látok egyelőre olyan eszközt, amely átlendítene bennünket ezen a kétharmados akadályon. A média terén két kiindulópontunk van: ezen a területen lényegében mindent körülbástyáztak kétharmaddal, a másik pedig, hogy a média szabályozása az EU-s szabályozás homlokterében is ott van például, miszerint függetlennek kell lennie a médiahatóságnak. Az EU azonban a média területén messze nem adott meg minden segítséget a demokráciáért küzdő civileknek, így van olyan lehetőség, hogy az Uniót is mozgásba lendítsük növelve az ellenzék mozgásterét. Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató rengeteg pénzből és teljesen nyíltan szolgálja a Fidesz hatalmi érdeket, megcsúfolva a közszolgálatiság fogalmát. Az egész élén pedig a hírhamisító Papp Dániel áll, akit a Médiatanács elnöke nevezett ki. Ezzel kapcsolatban is volt egy durva visszaélés Karas Monika lemondásával a tavalyi év végén, hogy újabb 9 évre bebiztosítsák az elnöki pozíciót a Fidesz számára.
Az említett fifikás megoldások csalódást okozhatnak a politikusoknak és a választóknak is, mivel ezek nem egy lendülettel söprik el az említett intézményeket, ezeknek inkább az a célja, hogy mutassunk alternatívát. Én nem tudom azt mondani, hogy a Médiatanács elnökét és tagjait a választás után azonnal leváltjuk vagy megszüntetjük az egész intézményt. Olyan azonban nincs egy választás után, hogy nem csinálunk semmit, mert minden be van betonozva, egy párhuzamos intézményt létre lehet hozni, amely egy jövőbeni, sokkal másabb logikával működő médiahatóság alapja is lehet.
Ez egy ombudsmani jellegű, nem hatósági intézmény lenne, amely nem hoz kötelező érvényű döntéseket és nem szab ki pénzbírságot sem. Két dolga lenne: működtet egy monitoring rendszert, amivel nyomon lehet követni a közpénzből működő állami médiát és a kereskedelmi csatornákat is, illetve eljárásokat kezdeményez a bíróságon és a Médiatanácsnál. Ez megmutatná, hogy milyen sok visszaélés van, és hogy a médiahatóság mennyire nem látja el a dolgát.
Ezzel kapcsolatban arról is szó volt az említett sajtóreggelin, hogy ez a „médiaombudsman” létrehozna egy etikai kódexet és ezáltal megerősödnének olyan önszabályozó szervezetek, amelyeknek a tagjai lehetnének csak újságírók. Hogyan képzelik el mindezt, szankciókat rendelnének hozzá?
Nem erről van szó. A médiaombudsman nem hozna létre etikai kódexet, és ezáltal szankciók sem lennének, ez nincs az anyagunkban leírva.
A sajtóban már egy újságírói kamara létrehozása is szóba került, akkor erről sincs szó?
Nem lesznek szankciók és előnyök, így szó sincs kamaráról sem. A kormányzati médiában dolgozók szisztematikusan hamisítanak híreket, ezért az a kérdés, hogy mit tegyünk, hogy a következő kormány tagjainak ne kelljen menekülnie a sajtó elől, mert joggal gondolhatják azt, hogy meg lesz hamisítva, amit mondanak.
Egy dolgot kérünk a Fidesz-közeli sajtótól: olyan etikai kódexet fogadnak el, amit akarnak, de legyenek valódi etikai normáik, és biztosítsák, hogy a leírt etikai követelményeknek megfelelő eljárásokban érvényt szereznek. Ezt mindenki maga csinálja meg, nem a „médiaombudsman”.
Erre gondolt, amikor úgy fogalmazott, hogy nem a jogalkotás jelentheti az igazi változást, hanem a politikai kultúra megváltoztatása?
Az alapvető politikai változás azt jelenti, hogy a politikus egy önállóan gondolkodó, autonóm lénynek tekinti az újságírót és tudomásul veszi, hogy az a dolga, hogy kérdezzen. Ehhez viszont garantálni kell, hogy nem kiragadott félszavak alapján adnak üzeneteket a szájukba.
Ez egy elég éles váltás lenne a jelenlegi helyzethez képest, de még a 2010 előtti állapothoz képest is, hiszen a Fidesznek akkor is volt saját médiája (ld. Hír TV).
2010 előtt is volt sara mindkét politikai oldalnak, az 1996-os médiatörvény óta követtem minden hibáját és bűnét, de mégis egy nagyon más környezet volt, ahol nem bánhattak így újságírókkal és emberekkel. Az a cél, hogy ne a 2010 előtti hibákat kövessük el újra, hanem azokból is okulva jussunk ki a saját csapdáinkból.
Sokak szerint a Fidesz 2010 óta tartó kétharmados regnálásában masszív szerepe van az 1990 és 2010 közti időszak sajtójának is, mert nem a valós problémákkal foglalkoztak akkor sem, így a magyar emberek nem érezték fontosnak, hogy megvédjék például a közmédiát a fideszesítéstől. Ebből mit tanulhat a jelenlegi ellenzék?
Ez a kérdés nagyon messzire vezet, inkább az elemző beszél belőlem ilyenkor, nem az ellenzéki szakpolitikus. A magyar politikai újságírás egy elitújságírás, ami valószínűleg a szocializmusból megmaradt hagyomány. Ma annyi alternatív tájékozódási lehetőség van, amennyi még sosem volt korábban. 2010-ben a Facebook például sehol nem volt még Magyarországon, tehát itt nemcsak arról van szó, hogy mit csinálunk majd a Fidesz után, ez messze egy politikai programon túlmutató kérdés. Ebből a szempontból ez a 12 év még hasznos is lehetett, mert a független sajtónak meg kellett tanulnia szűk anyagi körülmények között működni és elérni a közönséget.
A közmédiával kapcsolatban pedig nem lehet állítani, hogy 2010 előtt hibátlan volt, az csapódott le az embereknek, hogy ott politikusok és politológusok vitatkoznak belterjes módon a nagypolitikai elit témáival kapcsolatban. Ezzel elvesztették a valóságérzékelésüket, azonban a 2010 utáni helyzethez ez sem volt hasonlítható.
Rengeteg szó esik a közmédiáról, hatalmas súlyt ad neki az ellenzéki nyilvánosság, Önhöz is ezzel kapcsolatban érkezik a legtöbb kérdés. Az eddigi információk szerint egy alulról építkező, regionális közmédiát hoznának létre kormányváltás esetén, amely a helyi sajtóra is építene. Mennyi a közmédia relevanciája ebben a megváltozott nyilvánosságban és segíthet-e beemelni a helyi témákat az országos közbeszédbe ez a fajta regionális felépítés?
Két kiindulópontunk van, hogy miért kell alulról építkezni. Egyrészt nem tudjuk az MTVA-t kapásból felrobbantani, amíg például az Európai Bizottság a 2016 óta előttük fekvő panasz ügyében végre nem teszi meg szükséges lépéseket. Másrészt alternatíva tudna lenni még a létező MTVA mellett is ez az alulról szerveződő közszolgálati hálózat és egy jövőbeni közmédia fontos alappillére is lehet belőle. Ha nem tudjuk lebontani, akkor kezdjünk el építkezni, mivel az állami média jelenleg a legjobb példa arra, hogy mit jelent a hatalomkoncentráció. A körzeti stúdióból mindig jobban látszik a valóság, mint a Kunigunda utcából, egy Debrecenben történt esemény tanulságait össze tudnánk rakni egy Szegeden történt esemény tanulságaival, ez segíthet újra megtalálni a közönséget.
Én nem vagyok egy közszolgálat fetisiszta, ezért kis közszolgálatban gondolkodom, ahol a legfontosabb a kulturális misszió. Ha érdemes valamiért pénzt fektetni ebbe, akkor az az, hogy muszáj valahogy a nemzeti és európai kultúrát láthatóvá és fogyaszthatóvá tenni. Emellett olyan közszolgálati tájékoztatás kell, ami segít eligazodni a világban, egy jól működő közszolgálati média pedig el tud jutni pártállástól függetlenül a közönséghez, ezért nem lehet elbagatellizálni a szerepét.
A közmédiával kapcsolatban volt egy olyan állítása, hogy nincs szükség külön sportcsatornára, erre Kubatov Gábor úgy reagált, hogy „a sport nemzetünk egyik összetartó eleme” és „a baloldal elvenné a szurkolás örömét”. Azonban az ellenzéki oldalon is voltak olyanak, akik azt mondták, hogy ez nem jó irány. Pontosan mi az elképzelésük az M4 Sporttal kapcsolatban és volt-e egyeztetés erről a sportért felelős kabinetvezetővel, Steinmetz Ádámmal?
Ismerem a nyilvánosság működését, nyilván a címről fognak beszélni az emberek. Családon belül is érkeztek egyébként olyan megjegyzések, hogy ezt azért nem kellene meglépni, mert sokan nézik ezt a csatornát. Valójában én nem vagyok abban a helyzetben, hogy eldöntsem, milyen csatornái legyenek a közmédiának. Amit tudok az az, hogy előtte is hozzá lehetett férni a Bajnokok Ligájához, a Forma-1-hez és a magyar bajnokság fontosabb meccseit is ingyen lehetett nézni. Az M4 Sport 2015-ben jött létre, mégis úgy csinálunk, mintha egy nemzeti hagyományt kérdőjeleztem volna meg. Ez ráadásul egy olyan csatorna, amely többet áldoz évadonként a magyar bajnokságra, mint három évad Bajnokok Ligájára, ez gyakorlatilag a magyar foci finanszírozása még azon felül, amit eleve rá költünk. Mi szól amellett, hogy például a Forma-1-et az M4 közvetítse, amikor az RTL is közvetítette, ahol pontosan tudták, hogy ez mennyit ér? Ezért tudta túllicitálni az M4, eleve deficitre játszottak közpénzből.
Arról beszélünk tehát, hogy elköltünk tízmilliárdos nagyságrendet sportközvetítési jogokra állami pénzből, ez politikai preferencia kérdése, arról pedig nem én fogok dönteni, hogy mik lesznek az új kormány preferenciái. Az Egységben Magyarországért programjában nem szerepel az, hogy az M4 Sportot be kell zárni és szakmailag sem írhatnék ilyet, mivel a közszolgálati feladatokat egy szakmai-társadalmi párbeszédben kell kitalálni.
Ha az jön ki, hogy a magyar társadalom számára ott szerepel a közszolgálati funkciók között, akkor ez jött ki, ezt egyedül nem határozhatom meg sem én, sem például Steinmetz Ádám.