Polt Péter: szükség volt a minisztériumi házkutatásokra, mert feltételezhető volt, hogy az a bűncselekményt bizonyító eszköz megtalálására vezet

Polt Péter: szükség volt a minisztériumi házkutatásokra, mert feltételezhető volt, hogy az a bűncselekményt bizonyító eszköz megtalálására vezet

Mint korábban kiderült egyszerre jelentek meg az ügyészek a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is egy tavaly novemberi akció során, hogy házkutatásokat tartsanak. A hatóságok iratokat kerestek azokról a pályázatokról, amelyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára telefonon beszéltek egymással.

Szabó Tímea írásbeli kérdésben érdeklődött a Belügyminisztériumnál arról, hogy „mit vizsgáltak és milyen eredményt hoztak a Völner-Schadl botrány miatt tartott minisztériumi házkutatások”.

Pintér Sándor rövid válaszban reagált a Párbeszéd képviselőjének:

„Tájékoztatom, hogy a kérdezett ügyben a büntetőeljárás folyamatban van. A büntetőeljárásról a nyilvánosságot – a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 107. §-a alapján – a nyomozás befejezéséig befejezéséig a nyomozóhatóság erre felhatalmazott tagja és az ügyészség tájékoztathatja.”

Szabó ezért megkereste ugyanezzel a kérdéssel Polt Pétert.

A legfőbb ügyész válaszában elárulta, hogy a „büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében a lakás, az egyéb helység a bekerített hely és a jármű”, illetve „az információs rendszer, valamint adathordozó átvizsgálására is kiterjedhet”.

Polt Péter arról is beszámol, hogy azért rendelték el a házkutatást, mert megalapozottan feltehető volt, hogy „a bűncselekmény elkövetőjének elfogására, a bűncselekmény nyomainak felderítésére, bizonyítási eszköz megtalálására, elkobozható, illetve vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálására vagy információs rendszer, illetve adathordozó átvizsgálására vezet”.

Arra azonban nem adott választ a legfőbb ügyész, hogy hozott-e bármi eredményt a házkutatás vagy sem.