Fideszes tempó: népviseletbe öltöztetett óvodásokkal kampányolt a kormánypárt szabolcsi jelöltje

Fideszes tempó: népviseletbe öltöztetett óvodásokkal kampányolt a kormánypárt szabolcsi jelöltje

A fideszes politikai pedofília egyik újabb ékes bizonyítékát mutatta be a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőjelöltje, Vinnai Győző, aki egy óvodai tornaszobát adott át Balsán.

A képviselő Facebook-oldalán osztott meg fotókat az eseményről. A 444.hu vette észre, hogy ezek közöt egy olyan is szerepelt, amelyen

az óvodások népviseletbe öltöztetve táncoltak és adtak műsort.

A szóban forgó képet azonban már időközben letörölte, ám az internet ugye mindent megőriz... 

Érdemes megemlíteni, hogy a gyerekek arcát a portál takarta ki, nem Vinnai.

Pócs János ajándékot ad annak a kisgyereknek, aki elmegy a képviselői irodájához

Idén sem maradunk politikai pedofília nélkül, a szokásos menetrend szerint ismét akad olyan politikus, aki a választók bizalmát azok gyermekei kihasználásán keresztül igyekszik megerősíteni.

Politikai pedofília: nem ma kezdte a Fidesz

Emlékezetes, a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választás kampányában

a kormánypárti politikusok, egészen Orbán Viktorig, olyan mélyen merítkeztek meg a politikai pedofíliában, hogy az még a Nemzeti Választási Bizottságnál is kiverte a biztosítékot.

A miniszterelnöknek 350 ezer forintos bírságot kellett fizetnie az elhíresült óvodai látogatása és videója után és közel ekkora bírságot szabtak ki Hoppál Péterre is, aki a kampánya során arról posztolt képeket, hogy gyerekeknek ad át ajándékot.

A teljesség igénye nélkül, Rogán László, Budakalász fideszes polgármestere óvodásokkal ölelkezettPánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő kivezényeltette a szigetbecsei ovisokat, hogy előttük végezze el az első kapavágásokat az épülő óvoda területén.

2017-ben a csepregi ovisokat egy utca átadásakor, hideg időben térdeltették a betonon.

A szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt fél éven belül másodszor is átadott egy futópályát úgy, hogy oda a szülők tudta és engedélye nélkül kivezényelték a kisiskolásokat is. Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere pedig először bölcsődésekkel, később pedig ovisokkal pózolt.