Inotay Gergely: Hiába 12 évnyi árokásás, szembefordítása az embereknek, a törésvonalak mentén hidakat tudunk egy perc alatt építeni

Inotay Gergely: Hiába 12 évnyi árokásás, szembefordítása az embereknek, a törésvonalak mentén hidakat tudunk egy perc alatt építeni

Ez a háború a mi kötelezettségünket is a feje tetejére állította. Most minket hallgatnak az emberek, ezért nekünk kell megmondani, hogy merre tovább

- kezdte rendhagyó módon kedd késő délután tartott utcafórumát Verőcén az Egységben Magyarországért Pest 4-es számú választókerületének jelöltje, Inotay Gergely. Az előre eltervezett program most felborult, mint mondja, a tovább az a segítség, hogy vigyázó szemünket a határon túlra vetjük és mindent megteszünk annak érdekében, hogy akik átjöttek az ukrán-magyar határon azokat szállással, élelemmel és minden szükségletük kielégítésével segítsük.

Most megmutatkozott, hogy hiába 12 évnyi árokásás, szembefordítása az embereknek, a törésvonalak mentén hidakat tudunk egy perc alatt építeni. Félre tudtuk tenni a szembenállásunkat, még fideszesekkel is össze tudtunk állni a segítségnyújtás miatt.

Ez a jövő útja Inotay szerint, aki úgy látja a legfőbb különbség az ellenzék és a kormánypárt között, hogy ők meghallgatják a másik oldalt is. Ezt követően rátért a térség már-már szokványosnak mondható problémáira. Ezek közé sorolta a kétszámjegyű óvónőhiányt, ugyanis Vác óvódáiban 10-20 százalékos létszámtúllépéssel olykor 30 gyerek is van egy csoportban. De ide sorolható az egészségügy ellátórendszere, azon belül is a váci szakrendelő kérdése, ami kapcsán évek óta csúszó ígéret a 45 éves épület modernizálása.

Amikor a gyermek iskolába lép, legyen pedagógus. Ne sztrájkoljon (a pedagógus - a szerk.) azért - teljesen jogosan -, mert a bére kevés, mert terheket rónak rá. Amikor valaki munka nélkül marad, akkor ne 90 napig kapja azt a támogatást. Mi csak azt kívánjuk, hogy az emberek méltó európai életet tudjanak élni, olyat ami nekik születésüktől fogva jár. Ennyit kell nekünk a politikában képviselni.

Inotay Gergelyt a fórum végeztével arról kérdeztük, hogy mit szól azokhoz a hírekhez, miszerint fideszes kihívója, Rétvári Bence különböző alapítványokon, valamint a pest megyei közgyűlésen keresztül kap kampányához anyagi támogatásokat. (Erről lapunk a következő napokban egy hosszabb cikk formájában fog beszámolni.)

Hihetetlen erőforráskülönbségek vannak  közöttünk. Mindennek megvan a maga becsületes útja. Ez nem az. Az EMMI-n (Emberi Erőforrások Minisztériuma - a szerk.) keresztül alapítványokba kifolyatott támogatások, a Samsungtól különböző formában és forrásokból elvett pénzek visszacsurgatása helyi alapítványokba erősen cinkelt lap az én olvasatomban. Érdekes kérdés, hogy erre az Állami Számvevőszék le fog-e csapni. Nagyon remélem, hogy igen.

- fejtette ki a pedagógusból lett politikus, aki ennek ellenére úgy látja, hogy a kampányidőszaknak eddig kevesebb aktív szereplője van, mint 2018-ban volt. Azt azonban elismeri, hogy a Fidesz a térségben erőteljesen beindult, amire példaként hozza fel az elmúlt hetek történéseit, miszerint öt-hat településen leszedték vagy összefestékezték a plakátjainak nagy részét.