Dudás Róbert: a szállítmányozókkal szemben hozott intézkedéseket el kell törölni, különben drasztikus drágulással kell számolnunk

Dudás Róbert: a szállítmányozókkal szemben hozott intézkedéseket el kell törölni, különben drasztikus drágulással kell számolnunk

Online sajtótájékoztatót tartott Dudás Róbert, Heves megye 2-es számú választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje.
Dudás elmondta, hogy nagyjából fél évvel ezelőtt kezdeményezte a Parlamentben az üzemanyagokat érintő adók azonnali csökkentését és azóta is úgy látja, hogy érdemi változást csak ez hozhat.

„A múlt hét csütörtöki intézkedések közül volt ami segített és volt ami rontott a helyzeten”

– értékelte a kormány legújabb üzemanyaggal kapcsolatos döntéseit Dudás. 

A képviselőjelölt kiemelte, hogy az üzemanyag-turizmus ellen hozott intézkedésekkel teljes mértékben egyetért, mivel elsődleges szempont az, hogy meg legyen a megfelelő ellátás, amivel a magyar kutak ki tudják szolgálni a magyar embereket.

„Nem tudom, hogy tájékozatlanságból, vagy kapkodásból, de olyan intézkedéseket is hozott a kormány, amelyek a jövőre nézve nagy veszélyt rejtenek magukban”

– jegyezte meg Dudás, aki szerint „hamarosan a boltokban lévő termékek árában jelenhet ez meg”.

A képviselőjelölt kifejtette, hogy a teher- és személyszállító járművek múlt hét csütörtök óta, csak bizonyos kutakon tankolhatnak és csak piaci áron, ami 200 forint literenkénti plusz kiadást jelent a szállítmányozóknak. Dudás felhívta a figyelmet arra is, hogy bizonyos kisbuszok, emiatt nem tudnak tankolni, mert a jogszabály gyorstöltőpisztolyos kutakra vannak száműzve, azonban a tanknyílása ezeknek a járműveknek nem kompatibilis ezekkel a töltőkkel.

„Ezek a buszok egy hete állnak”

– szögezte le.

Dudás arra is felhívta a figyelmet, hogy egy másik intézkedés megköti azt is, hogy ezek a járművek 200 litert tankolhatnak maximum, miközben a nagy kamionoknak 1000-1500 literes tankjuk van, így 200 literrel nem tudják ellátni a feladatukat.
A képviselőjelölt úgy látja, hogy ha ezek a szabályozások életben maradnak, akkor veszélybe kerülhet nagyjából 130 ezer munkavállaló és munkáltató.

„Az üzemanyagárak szinten tartásáért és csökkentéséért mindent meg kell tenni”

– szögezte le.

Dudás úgy látja, hogy ha a teher- és személyszállító járművek nem az árstop szintjén meghatározott árért tankolhatnak, akkor drágulhatnak az élelmiszerek, az építőanyagok és minden, amit a boltok polcain megtalálható.

„Ez a 200 forint, amivel drágábban tankolhatnak jelenleg, az minden terméken meg fog jelenni”

– jelentette ki.

A képviselőjelölt azt kérte a MOL-tól, hogy ne a kivitelt erősítse, hanem az országban lévő benzinkutakat lássa el.

„Csökkenteni kell az üzemanyagokat terhelő adókat, mert jelen állás szerint – az árstopot érvényben tartva is – az üzemanyag árának fele az államkasszába folyik”

– fogalmazott a képviselőjelölt és ismét kijelentette, hogy „a magyar szállítókra hozott intézkedéseket el kell törölni”, különben drasztikus drágulással kell számolnunk.