Tömeges bombariadó miatt szerdán bezárták az óvodákat és iskolákat Montenegróban

Tömeges bombariadó miatt szerdán bezárták az óvodákat és iskolákat Montenegróban

Elmaradt a tanítás szerdán az összes montenegrói általános és középiskolában, valamint bezárták az óvodákat is azt követően, hogy 41 iskola kapott elektronikus levelet arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az épületében - közölte a montenegrói közszolgálati televízió.

Az oktatásügyi minisztérium, valamint a belügyi tárca közösen döntött az iskolák és óvodák bezárásáról, az ügy vizsgálata még folyik, egyelőre egyik érintett iskolában sem találtak semmilyen robbanószerkezetet.

Az iskoláknak küldött elektronikus levelekben az állt, hogy az iskola területén számos bombát helyeztek el. "Mindig is a bosszúról álmodtunk. Most mindent megbosszulunk, eljövünk az iskolába. Mindenkit megölünk. Senki sem marad életben. Az egész város vérezni fog" - írták a levélben. A rendőrség a feladó IP-címe alapján igyekszik felderíteni, ki küldhette az e-maileket.

Milo Djukanovic államfő és Dritan Abazovic megbízott miniszterelnök szerint a fenyegetések az ország destabilizálására irányulnak. A feladók azt szeretnék elérni, hogy bizonytalanság uralkodjon az országban a kormány megalakítása és a nyári turisztikai szezon megkezdése előtt. Dritan Abazovic szerint nincs ok pánikra, az állampolgárok biztonságban érezhetik magukat.

(MTI nyomán)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}