235 millió forint értékben vásárolt kézigránátokat a Magyar Honvédség

235 millió forint értékben vásárolt kézigránátokat a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség Parancsnoksága kézigránátokat vásárolt, most éppen nettó 235 millió forint értékben - írja az Mfor.hu.

A portál szerint a Védelmi Ügynökség ismét pirotechnikai anyagok, kézigránátok beszerzésére írt ki pályázatot, melynek indoklásában nem szerepel az orosz-ukrán konfliktus. Azonban a több mint két hónapja tartó ukrán invázió fényében azonban minden másképp fest, mint a békeidőben vásárolt kézigránátok - írták. 

2019-ben 194,2 millió forintért rendeltek ebből a fegyvertípusból, 2017-ben pedig közel 341 milliós tételt szereztek be.  A mostani projekt beszerzési ára ezek szerint pont a két közbeszerzés ára közé esik, és az április 22-én aláírt szerződés most sem taglalja hány darabról van pontosan szó.

A közbeszerzést mindhárom alkalommal hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban bonyolították le, a gránátokat pedig ezúttal is a Haltech Magyar Lőszergyártó és Rendészeti Technológiai Kft. szállíthatja le. Jelen esetben egész pontosan 235 225 125 forintért.

Az Mfor emlékeztetett, hogy a Haltech a régi, nagy múltú balatonfűzfői lőszergyárat tulajdonló vállalat. Cégbírósági adatok szerint 2013 óta a Svájcban, Dullkonban bejegyzett Saltech AG tulajdonában van és mivel ezen pirotechnikai anyagok kizárólagos gyártója, más részt sem vehetett a honvédelmi tendereken. 

A Honvédelmi Minisztérium, a minisztérium háttérintézményei és cégei által lebonyolított szerződések korrupciós kockázatai jelentősen nőttek a 2012 utáni években a Korrupciókutató Központ tanulmánya szerint, amelyből az is kiderült, hogy az Orbán-rezsim alatt 2021-re a cimboracégek 3,2-szer többször nyernek a közbeszerzéseken, mint a politikai kötődésekkel nem rendelkező cégek, amelyek átlagban 0,5 százalékban tudnak csak nyerni.  

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}