Főispánokkal és vármegyékkel terelné el a figyelmet a Fidesz a vagyonnyilatkozati rendszer reformjáról

Főispánokkal és vármegyékkel terelné el a figyelmet a Fidesz a vagyonnyilatkozati rendszer reformjáról

A parlamenti képviselőknek a továbbiakban már nem kell szerepeltetni például bankszámlát, hiteleket, takarékbetétet és nyugdíjpénztári számlát sem.

Ahogy arról beszámoltunk, a parlamenti munkát és a pártokat, illetve a frakciókat is érintő módosításokat nyújtott be kedd este a Fidesz-KDNP. Ezáltal a házszabályon és az országgyűlési törvényen is több ponton változtatnának. A friss javaslat szerint abban is változik a vagyonnyilatkozat tételi rendszer beadási határideje, hogy az országgyűlési képviselőknek augusztus 5-ig kell majd újra vagyonnyilatkozatot tenni az eddigi január 31-i határidő helyett.

Kocsis Máté és Simicskó István közös törvénymódosító javaslatuk révén többek közt a vagyonnyilatkozatok eddigi rendszerén is változtatni kívánnak. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői által jegyzett beadvány mellékletéből kiderül, hogyha megszavazzák a beadványt, milyen lesz majd a jövőben az új kérdőív. Ez alapján változást vezetnének be abban is, hogy

a parlamenti képviselőknek a továbbiakban már nem kell szerepeltetni például bankszámlát, hiteleket, takarékbetétet és nyugdíjpénztári számlát sem.

Eszerint a tulajdont képező ingóságok és ingatlanok feltüntetése sem lesz már szükséges, utóbbi esetében így nem kell beírni azt sem, hogy az hány hektárt vagy négyzetmétert tesz ki.

Az újfajta, a korábbihoz képest jelentősen megcsonkított melléklet mintája az említett törvény 18. oldalától látható, és kifejtik, miként szabályoznák a vagyonnyilatkozati rendszert. Foglalkozás, megbízatás, tisztség vagy tagság feltüntetése a későbbiekben is kötelező lesz az érintett politikusoknak.

Főleg az ellenzéki pártokat érinthetik érzékenyen a Fidesz módosító javaslatai

A parlamenti munkát és a pártokat, illetve a frakciókat is érintő módosításokat nyújtott be kedd este a Fidesz-KDNP. Ezáltal a házszabályon és az országgyűlési törvényen is több ponton változtatnának. Kocsis Máté és Simicskó István beterjesztése alapján egyebek mellett Kövér László állapítja meg az üléshelyeket a teremben...

Indoklásuk szerint mindezzel a cél az volt, hogy az EP-képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati rendszert emeljék át a magyar országgyűlési képviselőkre nézve.

A módosítás értelmében az EP képviselőihez hasonlóan lesz szükséges a jövőben nyilatkozni a képviselői megbízatást megelőző három évben végzett tevékenységekről, a képviselői megbízatással párhuzamosan végzett, összeférhetetlenség alá nem eső azon tevékenységekről, amelyből adóköteles jövedelem származik, a gazdálkodó szervezetben vállalt tagságról, tisztségről, tevékenységről, illetve az ezekből származó jövedelemről. Nyilatkozni szükséges az olyan gazdasági társaságbeli érdekeltségről is, amely befolyást gyakorolhat a közpolitikával kapcsolatos kérdésekre. 

Ugyanakkor a családtagok kapcsán szintén változás jön:

A hozzátartozókra vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség szabályai, valamint a nyilatkozat megtételének gyakoriságára vonatkozó szabályok szintén az uniós szabályoknak megfelelően módosulnak.

Mindeközben a hazai sajtóban a vármegyékkel és főispánokkal kapcsolatos átnevezési elképzelés került előtérbe.

Főispánná nevezik át a kormánymegbízottakat

Mostantól főispánoknak fogják a kormánymegbízottakat nevezni, miután Varga Mihály egy salátatörvényben elrejtve az egyik pontban kezdeményezte a módosítást az elnevezésről. A pénzügyminiszter indoklása szerint mindezt a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében tennék...

A kutyák szerint ismét gumicsonttal állunk szemben

Erre a nagyobb átláthatóságot szorgalmazó Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is felhívta a figyelmet szerdai közleményében.

Az egyre komolyabbá váló viccpárt szerint most is pont azt a kedvelt fideszes taktikát láthatjuk, amikor elterelésként "bedobnak egy gumicsontot, hogy inkább mindenki azon csámcsogjon":

Miközben elnevetgélünk/szörnyülködünk az ispánokon és a vármegyéken, Kocsis Máté épp kiveszi az ingatlanokat, megtakarításokat és ingóságokat az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozati köréből.

"Eddig sem volt túl sok értelme a vagyonnyilatkozatoknak Magyarországon, hiszen mindenki azt írhatott be következmények nélkül, amit csak akart, de ha ezt elfogadják, még kevesebb lesz" - figyelmeztettek a kétfarkúak, akik inkább az egész rendszert átfogóan megreformálnák a nagyobb fokú átláthatóság érdekében.

Egy napon tarják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat

Tizenegyedik alkalommal módosítják a gránitszilárdságú Alaptörvényt. A Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által beterjesztett módosítás egyik eleme, hogy összevonják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, méghozzá már 2024-től.