Törökország beadta a derekát: a svédek és a finnek NATO-tagságát is támogatják

erdogan
Kép: Twitter

Putyin elnök egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy ellenzi a NATO további bővítését. Kevesebb NATO-t akart. Putyin elnök most több NATO-t szerzett a határain

- fogalmazott Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség elnöke kedd este, miután Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába. A török vétó visszavonását megelőzően az MTI beszámolója szerint

a felek aláírták az bővítésről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.

A katonai szövetség vezetője úgy véli, az orosz elnök a NATO bővítésének ellenzésével épp annak ellenkezőjét érte el. "Bármelyik ország megválaszthatja jövőjét" - jelentette ki.

Stoltenberg tájékoztatása szerint

a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia, de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak.

A sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot - hangsúlyozta a NATO-főtitkár, aki szerint a NATO "nyitott ajtók politikája" történelmi sikert ért el, az újonnan csatlakozók tovább erősítik a szövetséget.

A Nato-vezető elmondta, Finnország és Svédország jól képzett katonákkal, modern technológiával és szilárd demokratikus intézményekkel járul hozzá az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, ráadásul megváltoztatja a geostratégiai helyzetet a Baltikumban.

Erdogan telefonon tárgyalt svéd és finn vezetőkkel a NATO-csatlakozásukról

Telefonon tárgyalt Svédország és Finnország vezetőivel szombaton a két ország NATO-csatlakozását ellenző Recep Tayyip Erdogan török elnök, és megvitatta velük a "terrorszervezetekkel" kapcsolatos aggodalmait. 

Finnország és Svédország még májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajna ellen indított orosz támadásokra hivatkozva.  

A tagországok közül egyedül az Erdogan vezette Törökország vétózta meg a csatlakozást, azzal érvelve, hogy Svédország és Finnország pénzzel és fegyverrel is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Stoltenberg: Törökország nem fogja meggátolni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

Törökország fenntartásai ellenére sem számítanak késedelemre Finnország és Svédország várható NATO-csatlakozásában - jelentette ki vasárnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár...

A török kormány követelte a PKK tagjainak, valamint a velük  szövetséges Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tagjainak kiadatását, továbbá a 2019 októberben indított észak-szíriai török offenzíva miatt elrendelt svéd fegyverszállítási embargó feloldását.     

Kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár elmondta: a finn és a svéd kormány vállalta, hogy együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában a jogállamiság keretein belül, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően. Az esetleges török vétó miatt egyébként Stockholm módosította a terrorizmus-ellenes törvényét.