A kormány úgy döntött, a veszélyhelyzet ideje alatt nem jár tea a hidegben dolgozóknak

tea
Fotó: unsplash.com

Mint arról beszámoltunk, már a Magyar Közlönyben is megjelent az Orbán-kormány egy másik sok vitát kavart döntése is, amelyet azzal magyaráznak, hogy a kormány a takarékoskodást magán kezdi és 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami intézmények és gazdasági társaságok részére. A feketeleves az, hogy ennek részeként 2022. október 1-jétől a fűtéssel biztosított léghőmérséklet a 18 Celsius fokot nem haladhatja meg az állami intézmények helyiségeiben és tereiben. A szabályozás alól kivételt képeznek az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális és a gyermekvédelmi intézmények, valamint a  bölcsődei ellátást nyújtó intézmények.

A hvg.hu azonban azt is kiszúrta a rendeletben, hogy

innentől teát sem kaphatnak a hidegben dolgozók.

A kormány ugyanis hatályon kívül helyezte azt az előírást, hogy hideg munkahelyen, vagyis ha a várható napi középhőmérséklet a munkaidő több mint felében szabadtéri munkahelyen a +4 °C-ot vagy zárt téri munkahelyen a +10 °C-ot nem éri el,

a munkavállalók részére +50 °C hőmérsékletű teát kell kiszolgáltatni, mégpedig egyéni használatra kiadott ivópoharakban.

Korábban egyébként Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke jelezte, hogy a 18 fokos előírás szabályt sért, és az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelent, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20–22 fokot kell biztosítani.

Október 1-től azonban már nem lesz szabálysértés, mert kormány a veszélyhelyzet végéig eltörölte azt, így annak végéig a munkahelyek hőmérsékletét előíró jogszabály sem alkalmazható.