Orbán szerint Biden túl messzire ment, amikor Putyint háborús bűnösnek, tömeggyilkosnak nevezte

Orbán szerint Biden túl messzire ment, amikor Putyint háborús bűnösnek, tömeggyilkosnak nevezte

A kormányfő Berlinben jártakor azt is hangoztatta, szerinte az orosz-ukrán háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között.

"Kivitelezésében primitív, hatásában katasztrofális Brüsszel Oroszországgal szembeni szankciós politikája" - fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával folytatott.

A kormányfő Alexander Marquierrel és Holger Friedrichhel beszélgetve azt fejtegette, hogy ha megfelelően alakították volna a szankciókat, akkor nem lenne az "egekben" az energia ára, és nem fenyegetné az európai gazdaságokat az, hogy "tönkre mennek".

Az Orbán-kormány megszavazta nyolcadik szankciós csomagot is - Szijjártó Péter már magyarázkodik

Nagyon úgy tűnik, szintet lépett az Orbán-kormány, ugyanis már nemcsak hét, hanem nyolc szankcióscsomagot is megszavazott Oroszországgal szemben. 

Szavai szerint szankciót csak "intelligensen" szabad kivetni. Ezzel szemben az EU Oroszországgal szembeni politikája azt mutatja, hogy "egy törpe szankcióz egy óriást", és ebbe "a törpe belehal". Szerinte újra kell gondolni a szankciók politikáját, és olyan energiaellátási rendszert kell kialakítani, amelyben az EU nem csupán "gazdát cserél", vagyis az orosz függőséget lecseréli az amerikaira, - amely ugyan politikailag "kényelmes, de nem jó" -, hanem függetlenségre tesz szert.

Orbán szerint a békéhez Oroszországnak és az Egyesült Államoknak kell tárgyalnia

A berlini rendezvényen a miniszterelnök azt is kijelentette:

Az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni.

Mint kifejtette, a háborúnak az erőforrások adják a lényegét, és miközben az oroszoknak szinte korlátlan erőforrásaik vannak energia, katonák és emberi erőforrás terén, Ukrajnának csak azért van elegendő forrása, mert a Nyugat és az Egyesült Államok segíti.

Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt.

- adott hangot meglátásának Orbán Viktor, aki szerint a béke reménye ezért Donald Trump korábbi amerikai elnök.

Magyarország kétszáz állampolgárát veszítette el a fronton

A kormányfő újfent leszögezte, Magyarország a béketáborhoz tartozik, "az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok" - fűzte hozzá, majd elmondta: 

Magyarország már elvesztette nagyjából 200 állampolgárát, akik besorozott katonaként meghaltak a fronton.

A miniszterelnök nagy bajnak nevezte, hogy a krímivel ellentétben ezúttal nem sikerült elszigetelni a konfliktust.

Hibaként idézte fel, hogy miközben ő a háború előtt "békemisszión" járt Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, a nyugati oldalon senki nem érezte úgy, hogy tárgyalni kell.

Orbán Viktor: Magyarország biztosan a béke szigete lesz, akármi is történjen

Ma úgy áll a helyzet, hogy nekünk hat hónapra elegendő gáztartalékunk van.