Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben - közölte Vecernji List című horvát napilap szombaton a Global Arbitration Review cikkére hivatkozva, amelyet több kormányhoz közeli horvát forrás is megerősített számára.
A lap arról is értesült: a genfi döntőbíróság határozata szerint a felperes Horvátországnak, amely elveszítette a pert,
a költségeket teljes egészében állnia kell,
mégpedig mielőbb.
A horvát kormány még 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.
A genfi döntőbíróság ezzel szemben csaknem kétszáz oldalon indokolja, miért
utasította el a horvát vádakat,
amelyek szerint Ivo Sanader volt miniszterelnök a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. korábban számos alkalommal visszautasította ezeket az állításokat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
A Nacional című horvát hetilap legújabb számában arról cikkezett, hogy
Horvátország ellen, a Mol javára szavazott a döntőbíróság horvát képviselője, Jaksa Barbic bíró is.
A lap főszerkesztője a horvát közszolgálati televízió egyik műsorában az állította: ezt két, az ügyre rálátással bíró forrás is megerősítette számára. Barbic bíró a hetilapnak nem erősítette meg, sem cáfolni nem volt hajlandó a hírt.