A Fehér Ház szerint a következő heteken és hónapokon sok múlik az ukrajnai háború lezárását illetően

A Fehér Ház szerint a következő heteken és hónapokon sok múlik az ukrajnai háború lezárását illetően

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora elmondta, az ukrán haderő folytatja az ellentámadást, miközben több tízezres orosz katonai egységek jórészt védekező harci állásban vannak.

Az ukrajnai háború lezárását illetően nagyon sok múlik a következő heteken és hónapokon - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora helyi idő szerint pénteken Washingtonban.

John Kirby a harctéri viszonyokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az időjárás nem volt az ukrán fél segítségére az ellentámadást tekintve. Emlékeztetett, az orosz haderőnek hónapok álltak rendelkezésre a felkészüléshez, egyes helyeken nagyon mélyen beásták magukat. Mint fogalmazott, a "védekezés pedig a legnagyobb erő egy háborúban", most pedig az ukránok a támadó és az oroszok a védekező fél, amit mind figyelembe kell venni az ellentámadás értékelésekor - mondta.

Hozzátette, hogy némi előrehaladást elért az ukrán haderő, ugyanakkor azt maguk is elismerték, hogy nem annyit, amennyit szerettek volna.

A Fehér Ház illetékese megismételte, hogy továbbra is túl korai lenne megállapítani, milyen hatása van az egy héttel korábbi oroszországi eseményeknek Oroszországra és Ukrajnára. Szerinte az nem látszik, hogy a háború menetén Ukrajnában jelentős mértékben változtatott volna; az ukrán haderő folytatja az ellentámadást, miközben több tízezres orosz katonai egységek jórészt védekező harci állásban vannak - mondta el John Kirby.

A szóvivő a jelenleg zajló ukrán ellentámadásra vonatkozóan azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok állandó kapcsolatban van az ukrán partnerekkel, elsősorban katonai csatornákon keresztül.

"Minden megteszünk, hogy segítsük őket ebben az ellentámadásban" - jelentett ki John Kirby, hozzátéve, hogy zajlik a zászlóalj-szintű kiképzés, valamint a támogatás változatlanul eszközöket és tanácsadást is magába foglal. Az hogy, hogy milyen irányba, milyen gyorsan haladnak a támadás kivitelezésével, az teljes mértékben az ukrán döntésen múlik - mondta.

Utalt arra, hogy a hét elején az amerikai kormány újabb 500 millió dolláros katonai csomagot jelentett be Ukrajna számára a jelenleg zajló ellentámadás igényeihez igazítva.

Ukrajna NATO-kilátásait illetően John Kirby megjegyezte, hogy a bukaresti nyilatkozat megállapítása változatlanul érvényes, miszerint a NATO jelenti Ukrajna jövőjét, ugyanakkor Vilniusban nagyon sok téma lesz majd napirenden a háborút tekintve, köztük a harctéri események értékelése.

A magyar Országgyűlés Svédország NATO-tagságát illető döntésére reagálva kijelentette, hogy az Egyesült Államok erősen hisz abban, hogy Svédországnak a NATO-ban a helye, és abban is, hogy már most is készen áll arra, hogy tag legyen. Hozzátette, hogy Joe Biden elnök változatlanul optimista, hogy eljutunk oda és örül annak, hogy párbeszéd zajlik a kérdésről.

Nem válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok tárgyal-e a lengyel kormánnyal arról a varsói javaslatról, hogy a NATO nukleáris képességeket megosztó programjához csatlakozna. Megismételte, hogy semmi nem utalt arra, hogy Vlagyimir Putyinnak szándékában állna Ukrajnán belül, vagy az európai kontinensen nukleáris fegyvert bevetni, legyen az taktikai, vagy stratégiai célú.

John Kirby kifejezte az amerikai kormány aggályait az orosz katonai vállalkozás, a Wagner-csoport afrikai jelenlétét illetően és a Maliban játszott szerepe miatt. Megállapította, hogy amerikai információk szerint a mali átmeneti kormány 2021 vége óta több mint 200 millió dollárt fizetett ki a Wagner-csoportnak, és hozzátette, hogy a több száz millió dollár ellenére a Wagner-csoportnak nem sikerült elérnie a biztonsági helyzet javítását Maliban.

John Kirby állítása szerint a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin segítséget nyújtott abban, hogy az ENSZ felhatalmazásával az országban tartózkodó nemzetközi stabilizációs erők távozását felgyorsítsák. A békefenntartók jelenlétére vonatkozó hozzájárulását a mali kormány idén vonta vissza.

A fehér házi illetékes azzal is vádolta a Wagner-csoport vezetőjét, hogy legalább egy alkalommal közreműködött egy önálló állam választott vezetőjének megbuktatására irányuló kísérletben, Csádban, és hangsúlyozta, hogy felelősségre vonása prioritás a jelenlegi amerikai adminisztráció számára.

Jevgenyij Prigozsin hollétével kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője megjegyezte, hogy nem áll az amerikai kormányzat rendelkezésére olyan információ, amely meggyőző bizonyítékot nyújtana a tartózkodási helyére vonatkozóan.

(MTI)

(Címlapkép: John Kirby, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsának stratégiai kommunikációért felelős koordinátora sajtóértekezletet tart a washingtoni Fehér Házban 2023. március 20-án. MTI/EPA Pool/Jim Lo Scalzo)