A Jobbik Ifjúsági Tagozata meghirdette az önképzés évét

A tanulás és a tudás megszerzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a szervezet 2016-ban.

„Kormányzásra készülő párt utánpótláscsapataként elengedhetetlen feladat önmagunk fejlesztése, sosem lehetünk elégedettek magunkkal, készülnünk kell hazánk és a magyar emberek szolgálatára.”

A jobbikos politikus szerint az elnevezés általános üzenet minden magyar fiatal felé is:

„A tanulás, a tudás megszerzése állandóan változó világunkban folyamatos tevékenység kell, hogy legyen, amely nem csak a világ eseményeinek jobb megértéséhez segíthet hozzá, hanem az egyéni boldogulásunk első számú eszköze is. Társadalmi szinten az önképzés egyúttal egyéni és nemzeti versenyképességünk, nemzetközileg pedig szellemi fölényünk biztosításának kulcsa.”

A Jobbik IT a tavalyi évet az önkéntességnek szentelte:

„országos és helyi szervezeteink által szervezett akciók keretében, sok száz alkalommal végeztünk társadalmi munkát vagy szerveztünk karitatív tevékenységet. Idén sem fejezzük be az ilyen jellegű munkát, de mellette hangsúlyosan fogunk az olyan eseményekre koncentrálni, amelyek az önképzést segítik elő vagy ennek fontosságát tudatosítják, erre motiválnak minél több fiatalt.”

A szervezet a most meghirdetett Önképzés Éve alatt részben a már rendszeresen működő akcióik kiterjesztését, fejlesztését ígéri, az idei évben még több programmal és kezdeményezéssel kívánnak megjelenni a nyilvánosság, különösen a magyar fiatalok előtt.