Nagyon fontos pontjához érkezett a hazai gazdaság fejlesztése, a sokat hangoztatott iparfejlesztés vastag könyve új fejezettel bővült:
a nagy hagyományú hazai autóbusz-tervezést és autóbuszgyártást Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.
Szívünk lelkünk átmelegedett a hírtől, hiszen végre helyén, értékén kezeli a magyar állam a XX. század egyik legsikeresebb ipari ágazatát.
Magyar gyártású buszaink járják ismét útjainkat, a kisebb-nagyobb beszállítók alig bírnak az igények kielégítésével, a gyártósorok nem győzik a megrendelések teljesítését, a magyar szaktudás megbecsültségét pedig mi sem bizonyítja, hogy külföldön is egyre kelendőbbek a magyar buszok, lévén az itthoni megrendelések jóvoltából egyre több tapasztalat gyűlik össze, így a hazai referenciák sokaságának hála az európai közbeszerzéseken is sikerrel indulhatnak a hazai szereplők.
Ja, nem.
És akkor a valóság.
Az Ikarus romjain vegetáló gyártókapacitás és tudás szépen lassan, de legalább biztosan végképp elhal, a magyar állam és a legnagyobb megrendelő, Budapest is - százasával veszi az új és más által már levetett - és természetesen külföldi - használt buszokat.
Ezért is jön jól most ez a díj, mert szépen összefoglalja a hazai ipar állapotát.
Örökségünk van, jelenünk nincs. Ha így megy tovább, jövő sem nagyon.
Félreértések elkerülése érdekében: természetesen sem a Magyar Örökség Díjjal, sem pedig annak átadójával, a Magyar Örökség és Európa Egyesülettel nincs bajunk.
Van viszont a mindenkori magyar kormánnyal, amely politikai logótól függetlenül magasról tesz a hazai ipar fejlesztésére, beszélni persze annál is inkább szeret róla, nemzeti mázzal agyonöntött kommunikációja közepette pedig a leghaladóbb módon igyekszik mindent megtenni azért, hogy a nyugat-európai cégek előtt térdre ereszkedhessen.
Örömmel olvassuk a díjról szóló hírt! Örüljünk együtt. Majd szálljunk fel a Németországból hozott új, vagy használt roncsra és zötyögjünk munkába.