Nagy Márton évek óta nem tartja be a fiataloknak tett ígéretét

Nagy Márton évek óta nem tartja be a fiataloknak tett ígéretét

Bár a miniszter által közölt feltételek adottak, mégsem csökkentik a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamatát.

A kormány döntése értelmében a 2024. december 31-ig megkötött diákhitel-szerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, így ezek esetében a szabad Diákhitel1 konstrukció legfeljebb 7,99 százalékos kamatszint mellett alkalmazható 2025 második félévében is – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd esti közleményében. Hozzátették, A kapcsolódó szabályozás társadalmi egyeztetése a keddi napon indul, a részletes dokumentáció a kormányzati portálon elérhető.

A már nem köthető, de kifutó termékként még hosszú ideig létező szabad felhasználású Diákhitel1 7,99 százalékos kamata bár nem nevezhető kiugróan magasnak, mégis jóval meghaladja a korábbi, rendkívül kedvező mértéket.

A Diákhitel1 hitelfelvevőt terhelő kamata 2022. június 30-áig mindössze 1,99 százalék volt, ezt 2022. július 1-jével 4,99 százalékra, majd 2023. július 1-jével 7,99 százalékra emelték. Ez az akkori, igen magas inflációs és kamatkörnyezetben érthető is volt, ezért a tárca két évvel ezelőtti közleményében azt ígérte,

„az egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel1 kamata újra 4,99 százalékos szintre csökkenhessen”.

A pénzromlás éves alapon számított mértéke 2023 októberében kúszott ismét 10 százalék alá, míg a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács 2024. február 27-én csökkentette 9 százalékra. Ennek ellenére – bár a Diákhitel 1 adósra háruló kamatát fél évente felülvizsgálja a kormány –

azt Nagy Mártonék sem tavaly nyáron, sem tavaly év végén nem csökkentették, és úgy tűnik, idén nyáron sem áll szándékukban enyhíteni a diákhitelesek terhein.

A társadalmi egyeztetés június 25-ig tart a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címen.