A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) devizahiteles döntése részben jó, ám negatívum, hogy míg az Európai Unió Bírósága (EUB) a vételi és eladási árfolyamok különbsége tisztességtelenségéből fakadó semmisséget mondott ki, a PKKB a Kúriai iránymutatás alapján a tájékoztatás hiányából vezette le az érvénytelenséget – mondta az ATV kedd esti Egyenes Beszéd című műsorában Marczingós László. A devizahitelesek szabadságharcosa azt hozzátette, ez valóban az első olyan bírósági döntés, mely alkalmazza az EUB ítéletét, azaz
nem várt a Kúria jogegységi határozatára, félresöpörte a devizahiteles törvényeknek az érvényessé nyilvánító passzusait, és ragaszkodott az EUB döntéséhez.
Mint arról kedden reggel beszámoltunk, a PKKB egy 2008-as devizahitel-szerződésre első fokon kimondta, az érvénytelen, a bank a hitelezőtől csak a tőkeösszegre lenne jogosult, így az ezen felül megfizetett összeget kamattal növelten kell visszafizetnie az adós részére.
Az EUB ítéletét követő országjáráson óriási az érdeklődés – mondta a műsorban Z. Kárpát Dániel. A Jobbik országgyűlési képviselője arról számolt be, a fórumokon azt tapasztalni, hogy
„több évnyi kivéreztetés, reménytelenség után (…) visszatért a hit, és ez sokkal erősebb, mint a 2010-es évek első felében”
– tette hozzá.
Az ellenzéki honatya úgy fogalmazott,
a devizahitel olyan rulettjáték volt, ahol csak a bankok nyerhettek:
ha romlott a forint árfolyama, akkor a törlesztőrészlet emelkedett meg, míg ha javult volna az árfolyam, akkor a bank számára ott volt az egyoldalú szerződésmódosítás állandó lehetősége.
Z. Kárpát úgy fogalmazott, ő maga „csak a postás”, aki „megfogja a Lex Marczingóst, beviszi a bizottságba, és a legfontosabb helyre, a parlamentbe valódi emberek valódi problémáit” juttatja el.
Arra a kérdésre, hogy mit tegyenek azok a devizakárosultak, akik hasonló cipőben járnak, Marczingós László azt javasolta, hogy mivel kezdődik a nyári törvénykezési szünet a bíróságokon, várják meg az őszt. Közölte, jövő héten lesz egy több mint egy órás megbeszélése Lázár Jánossal. Azt ígérte,
igyekszik rávenni a minisztert, hogy győzze meg Orbán Viktort, ne kényszerítsék egyesével perre a devizakárosultakat.
Ehelyett a parlamentnek meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy az érintett fogyasztók külön perek nélkül kapják meg azokat a jogokat, melyeket az uniós jog és az EUB döntése biztosít.
Marczingós László megerősítette, ez pénzvisszafizetést jelent.
Az ítélet bankrendszerre gyakorolt hatásáról Z. Kárpát Dániel azt mondta, a régióban kirívóan legdrágább a bankolás Magyarországon, emiatt is 2000 milliárd forint feletti profitot tudtak realizálni a pénzintézetek. Leszögezte, senkinek nem érdeke a bankrendszer megrengetése, mert egy egészségesen működő és hitelező bankrendszerre szükség van. A jobbikos honatya szerint léteznek olyan szakmai megoldások akár lépcsőzetesen, akár több év alatt, akár egyszerre, de megoldható az indokolatlanul elvett pénz visszafizetése. Úgy fogalmazott, a bankrendszer egészséges működése ne remegjen bele,
„de az nem lehet vita tárgya, hogy az elvett holmi visszajár”.
Marczingós László megismételte: a nyarat minden devizakárosult várja ki, mert a Kúria jogegységi döntést fog hozni, és a kormány folyamatosan a Kúriára mutogat. Mint mondta, ha a legfőbb bírói fórum a saját ítélkezési gyakorlatába átemeli az EUB döntését, akkor nagy esély lesz arra, hogy mindenki megkapja jussát.
A devizakárosultak ügyében Z. Kárpát Dániel kedden a kormányt és a kormányfőt is kérdezte. Orbán Viktor leszögezte, ők nem fognak a törvényhozásban semmit lépni, a devizakárosultaknak saját maguknak kell egyesével kiharcolniuk az igazukat.