A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – válaszolták a Magyar Hang kérdésére kedden. Mint a konzervatív lap írja, a bíróság a peres eljárás befejezéséig
megtiltotta a Magyar Államkincstár (MÁK) számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónapra inkasszót nyújtson be.
Sőt, a korábban inkasszált összeget a MÁK-nak kamatostól vissza kell fizetnie – olvasható a cikkben, ami azt jelenti, hogy 10 milliárd 171 millió forint és kamata jár vissza a fővárosiaknak. Ezt az összeget még május végén emelte le a MÁK a Fővárosi Önkormányzat számlájáról.
Az eset után Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, az inkasszóról a döntés a Karmelitában született, ezt a már kérelmezett azonnali jogvédelem miatt nem tehette volna meg a MÁK. A városvezető azt mondta, hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonban úgy vélekedett, a szolidaritási hozzájárulásra ez a lehetőség nem vonatkozik. A jogvitában a törvényszék most a főpolgármesternek adott igazat.
A törvényszék indoklásában kifejtette,
„a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik. Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladat-ellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár”.
A bírói fórum kifejtette, azonnali jogvédelem akkor adható, ha van egy később már nem reparálható helyzet, és úgy ítélték meg, a szolidaritási hozzájárulás összege közvetlenül okozza a felperes gazdasági helyzetében bekövetkező helyrehozhatatlan terhet, amit kérelmében a felperes számítási adatokkal teljes mértékben alátámasztott.