Öngyilkos merénylő robbantott a kabuli reptér egyik kapujánál, legalább tizenhárman meghaltak

Öngyilkos merénylő robbantott a kabuli reptér egyik kapujánál, legalább tizenhárman meghaltak

Délután négy óra körül érkezett a hír, hogy robbantás rázta meg a kabuli nemzetközi repülőteret. Az afgán főváros repterének egyik kapujánál történt robbanással kapcsolatban eddig azt tudjuk biztosan, hogy

  • A Pentagon szóvivője, John Kirby megerősítette, hogy robbanás történt.
  • A Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselőre hivatkozva azt írta, öngyilkos merénylő volt az elkövető.  
  • Legkevesebb 13 ember életét vesztette, köztük gyermekek is vannak.
  • A robbantásról Joe Biden amerikai elnököt is tájékoztatták.

Az áldozatok és sérültek pontos száma ugyanakkor egyelőre nem tisztázott. Az al-Dzsazíra pánarab televízió egy szintén meg nem nevezett tálib tisztségviselőre hivatkozva legalább 15 sebesültről adott hírt.

Amerikai médiumok, köztük a Fox News beszámolója szerint a sebesültek között amerikai katonák, tengerészgyalogosok is lehetnek.

A Sky News brit hírcsatorna arról tájékoztatott, hogy a támadást öngyilkos merénylő hajtotta végre a repülőtér északi bejáratánál, ahol általában ezrek várakoznak az okmányellenőrzés miatt. A térségben többnyire brit katonák tevékenykednek.

Az MTI azt írja, a térségben napok óta afgán állampolgárok ezrei várakoztak arra, hogy evakuálási repülőgépeken elhagyhassák az országot a tálib hatalomátvételt követően. A nyugati országok korábban figyelmeztettek egy lehetséges merénylet veszélyére a környéken.

Frissítés

A BBC a török védelmi minisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy

két robbanás történt a reptérnél.

A brit védelmi minisztérium szerint két robbantás is történt: az egyik a reptér bejáratánál, az Abbey Gate-nél, a másik pedig a Baron Hotelnél, ahonnan néhány napja helikopterrel szállítottak el 169 amerikai katonát. Az utóbbi helyszínen tűzharc is kezdetét vette a robbanás után.

A Pentagon délután 5 óra előtt néhány perccel közölte:

Megerősíthetjük, hogy az Abbey Gate-nél történt robbanás egy összetett támadássorozat része, amely számos amerikai és más nemzetiségű polgári áldozatot követelt. Azt is megerősíthetjük, hogy legalább egy másik robbanás történt a Baron Hotelben vagy annak közelében, kis távolságra az Abbey kaputól

- írták Twitteren.

Időközben Borris Johnson brit miniszterelnök sürgősségi Cobra-bizottsági ülést hívott össze még csütörtök délutánra.

„Az afganisztáni helyzet nagyon súlyos” – mondta Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Írországban. „Rendkívül feszült helyzettel állunk szemben” – fogalmazott az elnök a Micheal Martin ír miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján. Közölte, Franciaország afganisztáni nagykövete biztonsági okokból nem marad az országban, de a francia különleges erők a kabuli repülőtéren vannak.

Macron kiemelte,

a következő órák is rendkívül veszélyesek Kabulban és a repülőtéren.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-oldalán fejezte ki együttérzését az áldozatok családjával, valamint súlyos aggályait a kialakult kabuli terrorhelyzet miatt. Az Európai Unió döntéshozóit képviselve kijelentette:

a jelenlegi instabilitás nem vezethet a terrorizmus újjáéledéséhez.