Szilágyi György hétfői sajtótájékoztatóján leszögezte: hiába hirdetett harcot Orbán Viktor több hangzatos nyilatkozatban már hat évvel ezelőtt az offshore-lovagok ellen, valójában a korrupció folyamatosan nő, és az elsíbolt összegek eltüntetésének, Magyarországról való kijuttatásának egyik eszközei ezek a cégek.
Erre jellemző példaként Horváth Zsolt botrányát említette, akinek a neve szerepel a Mossack Fonseca globális offshore-szolgáltató cég napokban kiszivárogtatott adatai között. A politikus
16 éven át volt Kecskemét fideszes képviselője
– mellékállásban pedig két offshore cég tulajdonosa.
Az egyik, a Mayer & Collins Trading Company Limited névre keresztelt vállalkozás székhelye egy igen zsúfolt irodában lehet. Szilágyi György elmondása szerint ugyanis pontosan ugyanarra, a Seychelle-szigetek zsúfolt fővárosában, Victoriában található címre (Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue ) volt bejelentve, ahová legalább két másik cég is. Nem is akármilyenek.
Zsúfolt társbérlet a Revolution Avenue-n
A jobbikos képviselő emlékeztetett: még 2013 márciusában írásbeli kérdésben faggatták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot több mint hetven, vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült offshore cég valós tulajdonosi hátteréről. Ezek között szerepelt a MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft, amely 2012 júliusában egy minisztériumi döntés értelmében
171 millió forint támogatást kapott.
A kecskeméti cég tulajdonosa a Barrow Enterprises Ltd, amelynek
székhelye pontosan ugyanazon a Seychelle-szigeteki címen van, mint Horváth Zsolt cégének.
Ám a fideszes politikus vállalkozása nem csak velük osztja meg székhelyét.
Ugyanide van bejelentve a Mobex Assets Holding Ltd is. Ez a cég 2012 elején „felvásárolt” Magyarországon egy Európa Humán-Rent Szolgáltató Kft névre hallgató vállalkozást. Amely hogy-hogy nem, pár hónappal korábban, 2011 decemberében nyert el egy
100 millió forintos támogatást.
Ha csak a két fenti példát vesszük, akkor Horváth Zsolt offshore cégéhez köthető vállalkozások akár
több mint 270 millió forintnyi közpénzt is kivihettek az országból.
Ám a Revolution Avenue-n található iroda legérdekesebb társbérlője mégis a Fidelity Corporate Services (Seychelles) Ltd, amely nem mással foglalkozik, mint
offshore cégek alapításával és menedzselésével.
Vagy offshore, vagy mandátum
Szilágyi szerint világosan látszik, hogy ezekben az ügyekben szó sincs a pályázati kiírásokban megjelölt célokról: fejlesztésről, vagy felzárkóztatásról. Egyes fideszes prominensek, vagy akár maga a Fidesz,”kitömték a saját zsebeiket” – mutatott rá a politikus.
Hozzátette: párttársaival nyilatkozatot írnak alá arról, hogy nem birtokolnak ilyen céget és az ív aláírására szólítanak fel minden parlamenti képviselőt és kormánytagot. Akik ilyen vállalkozásban tulajdonosok, azoknak a Jobbik szerint
távozniuk kell az Országgyűlésből és a kormányból.
A képviselőt kérdezték arról is, hogy nyilatkozatukban miért csak a jelen idejű birtoklás szerepel, s az miért nem, hogy korábban volt-e ilyen cége valakinek. Azt felelte: nehéz lenne bizonyítani, ha valaki korábban offshore céget birtokolt, de ma már nem, ugyanakkor megfontolják a felvetést.
Szilágyi emlékezetett: az offshore-lovagok elleni hadjáratról szóló lózungok ellenére a kormányfő nem tett semmit, amikor a Jobbik már évekkel ezelőtt rámutatott az ilyen és ehhez hasonló visszaélések tömkelegére. A politikus úgy véli, hallgatásával Orbán Viktor „magára vette a korrupció égető billogját.”