Akar keresni 100 ezer forintot? Itt a lehetőség!

A police.hu-n szereplő felhívás szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100.000,-Ft nyomravezetői díjat tűzött ki az alábbi bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére:

Az eddig még ismeretlen férfi 2015. február 9-én 11 és 12 óra közötti időben Hévíz, tókifolyó térségében található kerékpárút melletti pihenőhely közelében leütött egy idős osztrák férfit. A támadó ezután az idős ember zsebéből kivette a pénztárcát, amelyben euro, személyi okmányok és bankkártya volt. A 77 éves férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Őt kellene felismerni, aztán jól megverni ráhívni a rendőröket

 

A feltételezett elkövetőről azt lehet tudni, hogy

- körülbelül 180 cm magas,
- 40-50 év közötti,
- sovány testalkatú férfi,
- arca beesett, mélyen ráncos,
- orra normál méretű,
- szemei sötétek; fekete vagy barna színűek.

A bűncselekmény elkövetésekor fekete combközépig érő kapucnis kabátot viselt, ami a fejére volt húzva. Valamint világoskék, egész vékony csíkozású farmer és fekete bőr félcipő volt rajta. Arcát kettő-három napos borosta borította, szemüveget nem viselt. A sértett elmondása szerint az elkövető ápolatlannak tűnt, több foga is hiányzott.

Segítünk, hátha így jobban felismerhető: