Történt, hogy a rendőrségre szombat este bejelentés érkezett egy férfi kirablásáról. A sértett szerint két fiatal leszólította, majd egyikőjük elővette kését és készpénze átadására szólította fel, aminek a helyi lakos eleget tett. A rendőrök azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását.
Pár órával később, vasárnapra virradóra újabb bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a két gyanúsított ismét kirabolt egy férfit. A járőrök rövid időn belül a helyszínre értek és a közelben elfogták B. Alexet és V. Andrást. Egyikőjük ruházatában megtalálták a sértettek által körülírt kést is, amit lefoglaltak.
A nyomozók megállapították, hogy az első bejelentés előtt a pápai és a győri lakos egy harmadik személyt is kirabolt, hasonló módszerrel. Az előállított fiatalokat – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.