Áll elébe a vizsgálatoknak Kovács Béla

Interjút készített Kovács Bélával a Népszabadság. A téma - mi más - az állítólag kémkedés és az ellene folytatott eljárás.

Az interjúból kiderül,

- Kovács örül, hogy felfüggesztették a mentelmi jogát, így be tudja bizonyítani ártatlanságát,    

feltéve, ha az ügyészség eljut odáig, hogy elkészítse a vádiratot

áll elébe kihallgatásoknak, házkutatásoknak, sőt, ő lesz az első, aki föl fogja keresni az illetékes katonai ügyészt, ha megérkezik az EP döntését tartalmazó átirat Martin Schulz elnöktől.

- mint kiderült, már egy csomó embert kihallgattak a környezetéből, az anyját, a barátait, de a feleségét például még nem.

- szeretné már lezárni másfél év után ezt az ügyet

- a mai napig nem kapott sem írásos, sem szóbeli értesítést arról, hogy mivel gyanúsítják

- szerinte a semmit titkosították, az ügy legfőbb üzenete pedig az, hogy az ellenzéki pártok bármely tagjával megtehetik ugyanezt. A kémkedéssel való gyanúsítás antidemokratikus fegyver a jelenlegi kormánypárt kezében.

- nem csak ő a célpont: például a Marine Le Pen vezette európai parlamenti frakció egyik tagja, De itt van az EU-ellenesek politikai csoportjába tartozó litván Rolandas Paksas, a szintén litván Viktor Uspaskich liberális EP-képviselőt pedig négy év börtönre ítélték. Szerinte azért, mert mindhárman jól beszélünk oroszul, és azon munkálkodtak, hogy javítsák az EU-orosz kapcsolatokat.

- a Fidesz azért támadja, mert meglátták benne a potenciális ellenfelet, és mert nem a Fidesz tagja

- ha tisztességes eljárás lesz, akkor nem lesz vádemelés és elmarasztaló ítélet szerinte, és minden tekintetben együtt fogok működni a nyomozó hatóságokkal.