A sajtóközlemény szerint a programon olyan kérdésekre kaphat választ a nagyérdemű, mint például:
Mitől lett Walter Whiteból igazán elborult Heisenberg, hogyan lehet egy véres leszámolásból vígjáték, mi tesz igazán szirupossá egy boldogító igent?
![](/sites/default/files/kepek/audiovideo_flyer.png)
Az okosságot emellett elsőkézből kapjuk meg „a magyar film és filmzene varázslóitól”, akik izgalmas előadásokban mesélnek a zene és a mozgókép kapcsolatáról: Ujj Mészáros Károlytól, Csengery Dánieltől és Tövisházi Ambrustól (alias Erik Sumotól) a Liza, a rókatündér kapcsán, Reisz Gábortól és Csorba Lóránttól, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan készítőitúl, Kalotás Csaba zeneszerzőtől, és még sokan másoktól.
A Liza, a rókatündér jó választásnak bizonyult az eseményre: friss, hiszen idei, ráadásul egy rakás fesztiváldíjat hozott el, emellett pedig kiemelkedően sok köze van a zenéhez. Az egyik „szereplője” ugyanis egy japán popsztár. Az Eastaste alapítói, Salamon Gergő és Horváth Renátó beszélgetnek a rendezővel, Tövisházi Ambrussal, a japán popdalok és Csengery Dániellel, a filmzene szerzőjével.
![](/sites/default/files/kepek/12015603_997740646945612_1933950698_o.jpg)
„Ambrusra gondoltam, amikor megszületett a fejemben a japán popsztár figurája. Japán best-ofok kellettek, és Ambrus nemcsak popdalokat képes írni, hanem kész slágereket” – mondja Ujj Mészáros Károly a Liza-film kapcsán. „Öt év telt el, mire összejöttek az ötletek és a pénz a projektre” – veszi át a szót Tövisházi Ambrus. „El voltam ájulva a forgatókönyvtől, nagyon tetszett, és nagyon a magaménak éreztem.
"Ezek a projektek viszont csak így működnek: erős érzelmi elkötelezettséggel, azt akarva, hogy ez a legjobb film legyen, ne csak egy a sok közül”
– mondja.
Viszont ha a rendező és a szerző is ugyanígy áll a filmhez, felmerül a kérdés, hogy jut közös nevezőre a két alkotó, illetve „a két vagy három egó” – ahogy a moderátor fogalmaz. Tövisházi Ambrus kifejti: erről ő kevésbé tud nyilatkozni, mert inkább önálló dalokkal foglalkozott. A filmzene tulajdonképpen Ujj Mészáros Károly és Csengery Dániel közös munkájának eredménye. „Megpróbáltam minél konkrétabb elképzelésekről és példákról beszélni Daninak, nem valami lila ködről magyaráztam” – veszi át a szót a rendező. „Ezt mondjuk én is megerősíthetem” – mondja Tövisházi Ambrus. „Vagy kétszáz dalt adtál még a munka legelején, hogy ilyesmit szeretnél.”
Az is érdekes kérdés, hogyan boldogultak az alkotók a japán szövegekkel, így a moderátor kérdésére Tövisházi Ambrus elmeséli, hogy halandzsa-japán demóra írt szövegeket a produkció számára egy japán anyanyelvű szövegíró. „Nagyon precízen, excelekben összeszedve küldte el nekünk az eredeti japán szöveget, a fonetikus kiejtést és angolul a szöveg jelentését. A kiejtésen persze rengeteget kellett finomítani menet közben” – mondja. „Na de hogyan találtatok japán énekest, aki felénekelte a dalokat?” – kérdezi a moderátor. „Sokakat meghallgattunk, de a filmben végül Ambrus hangja szól, a színész csak tátog” – árulja el a rendező.
„Volt olyan szám is, ami végül sajnos nem került bele a filmbe. Az egyik legkegyetlenebb része a munkámnak, amikor valamelyik kollégámnak nemet kell mondanom. Ráadásul ezt úgy kell megtennem, hogy továbbra is együtt tudjunk dolgozni, hogy abban a nemben legyen egy kis igen is…” – meséli Ujj Mészáros Károly. Az esemény exkluzivitásának jegyében a „kikukázott” számot meg is hallgathatta a közönség a workshopon. Az egyetértés most is látszik az alkotókon: Tövisházi Ambrus elismeri, megérti, miért nem hangzott el az adott szerzemény a filmben.
![](/sites/default/files/kepek/liza_0.jpg)
„Ambrussal én soha nem találkoztam, csak akkor jöttem képbe, amikor már gyakorlatilag kész volt a film – a filmzenét kivéve persze” – emlékszik vissza Csengery Dániel. A főcímdal kapcsán elmondja: olyan zenére volt szükség, ami meseszerű, álmodozó, elrugaszkodott, mégis felfelé ível a dallama. „Rengeteg énekesnővel vettük fel ezt a dallamot, volt, akivel vagy százötvenszer felénekeltettem a dalt” – meséli.
„Nem sokat tudok a filmrendezésről, de szerintem kell hozzá az az alaposság, ahogy dolgoztál velünk, hogy akár hangról hangra végigmegyünk a dallamon” – fordul Tövisházi Ambrus a rendezőhöz. „A zene épp olyan fontos komponens egy filmben, mint minden más. Ha zenét szerez az ember, hajlamos ezt elfelejteni” – folytatja. „Arra például te hívtad fel a figyelmemet, mennyire fontos, hogy felfelé, vagy lefelé megy egy dallam. Zeneszerzőként egészen másra figyeltem, a harmóniamenetre, mindenfélére – holott az érzelmi hatás az egyik legfontosabb része a zenének. Talán azért is voltak ilyen jók a meglátásaid, mert nem szakmailag, hanem valamennyire kívülállóként láttad a dolgot. Azt mondhatom, hogy még zeneszerzésből is rengeteget tanultam a közös munkánk alatt.”
![](/sites/default/files/kepek/12025891_997740676945609_1796183296_o.jpg)
„Még kottát sem tudok olvasni. Huszonvalahány éve gitározgatok, de úgy, hogy nem tudom, mit játszok, és nem is tudnám kétszer ugyanazt eljátszani” – feleli Ujj Mészáros Károly a moderátor kérdésére, amely zenei képzettségére irányult. „Csak egy punk-zenekarban játszottam egyszer, ami annyira punk volt, hogy nem is próbáltunk” – teszi hozzá nevetve.
Az esemény következő előadója Kalotás Csaba, egy rakás magyar film, közöttük a Fekete Kefe vagy a Viharsarok zenéinek szerzője. „Ritka, hogy egy rendező ennyire tudja, mit akar, és ilyen jól meg tudja fogalmazni a filmzenével kapcsolatos elképzeléseit, mint Ujj Mészáros Károly” – kezdi az iménti beszélgetésre reflektálva. „Amikor zenéről kell beszélni, azt én sokszor valami giga-bullshit-lapátolásnak érzem…” – vallja be keresetlenül. „Az előadásom címe, hogy milyen zenével működik jól egy film. Nos, erről fogalmam sincs” – nevetteti meg a közönséget.
„Mindenesetre megpróbáltam vázlatba szedni a gondolataimat. Az első, amit felírtam magamnak: a zeneszerzés a filmkészítés rossz kistestvére. A stábbulin szokott ez a fura helyzet előállni, amikor teszem azt a világosítók, akik heteken keresztül hajnaltól éjszakáig dolgoztam, találkoznak velem, és azt mondják: na, itt a zeneszerző… akinek ráadásul a vágó után van kiírva a stáblistán a neve, közben mást sem csinált, mint a szájában lógó cigivel gitározgatott. Ez egyébként nem is áll nagyon távol a valóságtól” – teszi hozzá nevetve. „Másrészt van ennek még egy árnyoldala: ha baj van a filmmel, akkor az egész produceri apparátus és a rendező néz rám, hogy majd a zeneszerző megoldja.”
![](/sites/default/files/kepek/11233774_899424113427270_8048847351346900781_n.jpg)
„Szóval nagyon szerencsés helyzetben volt Ujj Mészáros Károly és Tövisházi Ambrus, hogy tudtak a zenéről beszélni. Ez azért is nehéz, mert a zene a képhez képest fizikailag nem megfogható, főleg a cselekménnyel van rokonságban.” Kalotás Csaba azt is kifejti: nem hisz a zenei kategóriákban és definíciókban. „Van, aki szerint a filmzene lényege, hogy erősítse a jelenetet, de szerintem ez nem igaz, sőt, sokszor kifejezetten gyengít az adott jeleneten, vagy teljesen semleges a zene” – mondja. „Az mindenképpen fontos, hogy a rendezőnek legyen egy víziója a filmzenéről. Az előző beszélgetéssel kapcsolatban: én például nem úgy vagyok vele, hogy az én egóm és a rendező egója összecsap, én a rendező alkalmazottja vagyok. Szóval szerintem akkor jó a filmzene, ha boldog tőle a rendező.”
Korábbi tapasztalatairól szólva Kalotás Csaba megemlíti a Viharsarok című filmet, amelynek zenéjén Császi Ádámmal dolgozott együtt. „Ádám nagyon precízen és gondosan dolgozik. A filmzenével kapcsolatban azt csinálta, hogy leült velem beszélgetni, rávezetett a történet hangulatára. A gyerekkoráról mesélt, amelyet a „magyarországi vadkeleten” töltött, elmondta, hogy a film igaz történet, és hasonlók. Ez a beszélgetés egyáltalán nem magáról a zenéről szólt, mégis borzasztó nagy lendületet adott az alkotói folyamatoknak. Teljesen bele tudtam helyezkedni a történetbe, és semmi szükség nem volt rá ezek után, hogy hangokról beszéljük” – emlékszik vissza.
![](/sites/default/files/kepek/11990553_899425490093799_8644695626198908666_n.jpg)
„Erről eszembe jutott egy sztori. Az Interstellar zenéjét Hans Zimmermann szerezte, és a rendező Christopher Nolan nagyon eltalálta, nála mi fogja beindítani az ihletet. Tudott róla, hogy a zeneszerzőnek van egy fia, és egyszerűen annyit mondott neki: a film egy apa-fia kapcsolatról szól. Tehát valami ilyesmiről van szó: a zeneszerzőnek át kell vennie a történet, a film rezonanciáját.”
„Minden film kapcsán felmerül a kérdés, legyen-e egy központi motívuma. Ilyen szempontból megint szerencsés eset a Liza, a rókatündér, ott ugyanis ez adott a japán popsztár miatt. Utálom a sémákat, de tény: a motívumokkal nagy terhet lehet levenni a néző válláról: történetesen nem kell mindig új helyzetbe kerülnie és azt megszoknia, hanem a motívum ismerőssége kényelembe helyezi.”
„A film esszenciáját belezsugorítani akár egyetlen hangba” – olvassa fel ezt a mondatot Kalotás Csaba a jegyzeteiből, és nevetve teszi hozzá: mintha nem is ő írta volna ezt a gondolatot, hanem valami keleti mester.
„Akárhogy is, valahogy erről szól a filmkészítés. Még egy példával szeretnék élni, ami emlékezetes. Az első nagy munkám a Fekete Kefe című film zenéje volt, és nagy gondban voltunk vele, mégis milyen legyen a zenéje. Egyszerűen semmi nem működött, pedig vagy hatvan zene készült hozzá. Akkor arra gondoltam, mégis mit csinálna ez a négy főszereplő egy stúdióban, a négy céltalan kéményseprő, akiknek az a legnagyobb problémájuk az életben, hogy szívjanak be aznap este, és semmi zenei tudásuk sincs. Szóval bementem a stúdióba, magam elé lógattam a mikrofont, a mellkasomon feljátszottam a „dobokat”, ollóval ütöttem a gitárt, és ebből egy összetéveszthetetlen karakterisztikájú zene lett, ami díjakat nyert, és kiválóan működött a filmben.”
„A zeneszerzés egyfajta szabad asszociáció”
– foglalja össze a mondanivalóját. „Tartogattam még egy vicces meglepetést: visszakerestem néhány e-mailt, amiket rendezőktől kaptam. A neveket kihúztam” – nevet. „Ugyan a kontextusból kiragadva nem egészen úgy hat, mint a levélben hatott, de ebből jól meg lehet érteni a filmzeneszerzés nehézségeit” – mondja, majd felolvas néhány részletet:
„Olyan legyen, mint a Django-ban az a gitáros zene, de egyáltalán ne hasonlítson rá.”
„Kelet-Európai western, western-elemek nélkül.”
„Ebből lehetne csinálni egy ötperces verziót. Sőt, mindegyikből lehetne, és kiadjuk CD-n. Van kedved?”
„Olyan legyen, hogy még a kocsmában is ezt fütyüljem.”
„Átmegyek délután és felpötyögjük együtt.”
„Beraktuk alá (a film alá – a szerk.) az Amélie zenéjét, de egyáltalán nem olyan kell.”
„Valahogy azt kéne leképezned, mintha benne ülnél a színész lelkében.”
„Kezdődjön úgy a film, hogy azt gondolja a néző, de kurva jó zenéje van ennek a filmnek!”
Na de hogy lesz valakiből ma zeneszerző? Ugyancsak érdekes kérdés, amelyet a moderátor Kalotai Csabának feltesz.
„Angol szakos voltam az egyetemen, zenéltem mindenféle punkzenekarokban, ugyanúgy, mint Károly. Volt egy srác, aki filmeket készített és megkérdezte, írnék-e rá zenét. Hát így.”
Annak ellenére, hogy előadása elején kifejtette: nem szokott nyilvánosan beszélni, a közönség nevetve-tapsolva búcsúzik a zeneszerzőtől. A délután további részében Salamon Gergő és Horváth Renátó, az Eastaste alapítói beszélnek róla, hogyan szerezhető legálisan zene egy filmhez, illetve hogyan segítheti a zene a film promóját, majd Emil Goodman és Karányi Dani mesél a Sina & Koré című animációs film zenéjéről. Weyer Balázs a zenei rendezésről tart előadást, Varsics Peter, a HBO trailerproducer/rendezője arról beszél, hogyan lehet egy filmhez ütős promót készíteni.
Ez volt az első ingyenes magyarországi filmzenei workshop az Eastaste kreatív ügynökség rendezésében. A programot Zságer Balázs különleges filmzenei VJ/DJ szettje zárta.