A sajtóközlemény szerint a programon olyan kérdésekre kaphat választ a nagyérdemű, mint például:
Mitől lett Walter Whiteból igazán elborult Heisenberg, hogyan lehet egy véres leszámolásból vígjáték, mi tesz igazán szirupossá egy boldogító igent?
Az okosságot emellett elsőkézből kapjuk meg „a magyar film és filmzene varázslóitól”, akik izgalmas előadásokban mesélnek a zene és a mozgókép kapcsolatáról: Ujj Mészáros Károlytól, Csengery Dánieltől és Tövisházi Ambrustól (alias Erik Sumotól) a Liza, a rókatündér kapcsán, Reisz Gábortól és Csorba Lóránttól, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan készítőitúl, Kalotás Csaba zeneszerzőtől, és még sokan másoktól.
A Liza, a rókatündér jó választásnak bizonyult az eseményre: friss, hiszen idei, ráadásul egy rakás fesztiváldíjat hozott el, emellett pedig kiemelkedően sok köze van a zenéhez. Az egyik „szereplője” ugyanis egy japán popsztár. Az Eastaste alapítói, Salamon Gergő és Horváth Renátó beszélgetnek a rendezővel, Tövisházi Ambrussal, a japán popdalok és Csengery Dániellel, a filmzene szerzőjével.
„Ambrusra gondoltam, amikor megszületett a fejemben a japán popsztár figurája. Japán best-ofok kellettek, és Ambrus nemcsak popdalokat képes írni, hanem kész slágereket” – mondja Ujj Mészáros Károly a Liza-film kapcsán. „Öt év telt el, mire összejöttek az ötletek és a pénz a projektre” – veszi át a szót Tövisházi Ambrus. „El voltam ájulva a forgatókönyvtől, nagyon tetszett, és nagyon a magaménak éreztem.
"Ezek a projektek viszont csak így működnek: erős érzelmi elkötelezettséggel, azt akarva, hogy ez a legjobb film legyen, ne csak egy a sok közül”
– mondja.
Viszont ha a rendező és a szerző is ugyanígy áll a filmhez, felmerül a kérdés, hogy jut közös nevezőre a két alkotó, illetve „a két vagy három egó” – ahogy a moderátor fogalmaz. Tövisházi Ambrus kifejti: erről ő kevésbé tud nyilatkozni, mert inkább önálló dalokkal foglalkozott. A filmzene tulajdonképpen Ujj Mészáros Károly és Csengery Dániel közös munkájának eredménye. „Megpróbáltam minél konkrétabb elképzelésekről és példákról beszélni Daninak, nem valami lila ködről magyaráztam” – veszi át a szót a rendező. „Ezt mondjuk én is megerősíthetem” – mondja Tövisházi Ambrus. „Vagy kétszáz dalt adtál még a munka legelején, hogy ilyesmit szeretnél.”
Az is érdekes kérdés, hogyan boldogultak az alkotók a japán szövegekkel, így a moderátor kérdésére Tövisházi Ambrus elmeséli, hogy halandzsa-japán demóra írt szövegeket a produkció számára egy japán anyanyelvű szövegíró. „Nagyon precízen, excelekben összeszedve küldte el nekünk az eredeti japán szöveget, a fonetikus kiejtést és angolul a szöveg jelentését. A kiejtésen persze rengeteget kellett finomítani menet közben” – mondja. „Na de hogyan találtatok japán énekest, aki felénekelte a dalokat?” – kérdezi a moderátor. „Sokakat meghallgattunk, de a filmben végül Ambrus hangja szól, a színész csak tátog” – árulja el a rendező.
„Volt olyan szám is, ami végül sajnos nem került bele a filmbe. Az egyik legkegyetlenebb része a munkámnak, amikor valamelyik kollégámnak nemet kell mondanom. Ráadásul ezt úgy kell megtennem, hogy továbbra is együtt tudjunk dolgozni, hogy abban a nemben legyen egy kis igen is…” – meséli Ujj Mészáros Károly. Az esemény exkluzivitásának jegyében a „kikukázott” számot meg is hallgathatta a közönség a workshopon. Az egyetértés most is látszik az alkotókon: Tövisházi Ambrus elismeri, megérti, miért nem hangzott el az adott szerzemény a filmben.
„Ambrussal én soha nem találkoztam, csak akkor jöttem képbe, amikor már gyakorlatilag kész volt a film – a filmzenét kivéve persze” – emlékszik vissza Csengery Dániel. A főcímdal kapcsán elmondja: olyan zenére volt szükség, ami meseszerű, álmodozó, elrugaszkodott, mégis felfelé ível a dallama. „Rengeteg énekesnővel vettük fel ezt a dallamot, volt, akivel vagy százötvenszer felénekeltettem a dalt” – meséli.
„Nem sokat tudok a filmrendezésről, de szerintem kell hozzá az az alaposság, ahogy dolgoztál velünk, hogy akár hangról hangra végigmegyünk a dallamon” – fordul Tövisházi Ambrus a rendezőhöz. „A zene épp olyan fontos komponens egy filmben, mint minden más. Ha zenét szerez az ember, hajlamos ezt elfelejteni” – folytatja. „Arra például te hívtad fel a figyelmemet, mennyire fontos, hogy felfelé, vagy lefelé megy egy dallam. Zeneszerzőként egészen másra figyeltem, a harmóniamenetre, mindenfélére – holott az érzelmi hatás az egyik legfontosabb része a zenének. Talán azért is voltak ilyen jók a meglátásaid, mert nem szakmailag, hanem valamennyire kívülállóként láttad a dolgot. Azt mondhatom, hogy még zeneszerzésből is rengeteget tanultam a közös munkánk alatt.”
„Még kottát sem tudok olvasni. Huszonvalahány éve gitározgatok, de úgy, hogy nem tudom, mit játszok, és nem is tudnám kétszer ugyanazt eljátszani” – feleli Ujj Mészáros Károly a moderátor kérdésére, amely zenei képzettségére irányult. „Csak egy punk-zenekarban játszottam egyszer, ami annyira punk volt, hogy nem is próbáltunk” – teszi hozzá nevetve.
Az esemény következő előadója Kalotás Csaba, egy rakás magyar film, közöttük a Fekete Kefe vagy a Viharsarok zenéinek szerzője. „Ritka, hogy egy rendező ennyire tudja, mit akar, és ilyen jól meg tudja fogalmazni a filmzenével kapcsolatos elképzeléseit, mint Ujj Mészáros Károly” – kezdi az iménti beszélgetésre reflektálva. „Amikor zenéről kell beszélni, azt én sokszor valami giga-bullshit-lapátolásnak érzem…” – vallja be keresetlenül. „Az előadásom címe, hogy milyen zenével működik jól egy film. Nos, erről fogalmam sincs” – nevetteti meg a közönséget.
„Mindenesetre megpróbáltam vázlatba szedni a gondolataimat. Az első, amit felírtam magamnak: a zeneszerzés a filmkészítés rossz kistestvére. A stábbulin szokott ez a fura helyzet előállni, amikor teszem azt a világosítók, akik heteken keresztül hajnaltól éjszakáig dolgoztam, találkoznak velem, és azt mondják: na, itt a zeneszerző… akinek ráadásul a vágó után van kiírva a stáblistán a neve, közben mást sem csinált, mint a szájában lógó cigivel gitározgatott. Ez egyébként nem is áll nagyon távol a valóságtól” – teszi hozzá nevetve. „Másrészt van ennek még egy árnyoldala: ha baj van a filmmel, akkor az egész produceri apparátus és a rendező néz rám, hogy majd a zeneszerző megoldja.”
„Szóval nagyon szerencsés helyzetben volt Ujj Mészáros Károly és Tövisházi Ambrus, hogy tudtak a zenéről beszélni. Ez azért is nehéz, mert a zene a képhez képest fizikailag nem megfogható, főleg a cselekménnyel van rokonságban.” Kalotás Csaba azt is kifejti: nem hisz a zenei kategóriákban és definíciókban. „Van, aki szerint a filmzene lényege, hogy erősítse a jelenetet, de szerintem ez nem igaz, sőt, sokszor kifejezetten gyengít az adott jeleneten, vagy teljesen semleges a zene” – mondja. „Az mindenképpen fontos, hogy a rendezőnek legyen egy víziója a filmzenéről. Az előző beszélgetéssel kapcsolatban: én például nem úgy vagyok vele, hogy az én egóm és a rendező egója összecsap, én a rendező alkalmazottja vagyok. Szóval szerintem akkor jó a filmzene, ha boldog tőle a rendező.”
Korábbi tapasztalatairól szólva Kalotás Csaba megemlíti a Viharsarok című filmet, amelynek zenéjén Császi Ádámmal dolgozott együtt. „Ádám nagyon precízen és gondosan dolgozik. A filmzenével kapcsolatban azt csinálta, hogy leült velem beszélgetni, rávezetett a történet hangulatára. A gyerekkoráról mesélt, amelyet a „magyarországi vadkeleten” töltött, elmondta, hogy a film igaz történet, és hasonlók. Ez a beszélgetés egyáltalán nem magáról a zenéről szólt, mégis borzasztó nagy lendületet adott az alkotói folyamatoknak. Teljesen bele tudtam helyezkedni a történetbe, és semmi szükség nem volt rá ezek után, hogy hangokról beszéljük” – emlékszik vissza.
„Erről eszembe jutott egy sztori. Az Interstellar zenéjét Hans Zimmermann szerezte, és a rendező Christopher Nolan nagyon eltalálta, nála mi fogja beindítani az ihletet. Tudott róla, hogy a zeneszerzőnek van egy fia, és egyszerűen annyit mondott neki: a film egy apa-fia kapcsolatról szól. Tehát valami ilyesmiről van szó: a zeneszerzőnek át kell vennie a történet, a film rezonanciáját.”
„Minden film kapcsán felmerül a kérdés, legyen-e egy központi motívuma. Ilyen szempontból megint szerencsés eset a Liza, a rókatündér, ott ugyanis ez adott a japán popsztár miatt. Utálom a sémákat, de tény: a motívumokkal nagy terhet lehet levenni a néző válláról: történetesen nem kell mindig új helyzetbe kerülnie és azt megszoknia, hanem a motívum ismerőssége kényelembe helyezi.”
„A film esszenciáját belezsugorítani akár egyetlen hangba” – olvassa fel ezt a mondatot Kalotás Csaba a jegyzeteiből, és nevetve teszi hozzá: mintha nem is ő írta volna ezt a gondolatot, hanem valami keleti mester.
„Akárhogy is, valahogy erről szól a filmkészítés. Még egy példával szeretnék élni, ami emlékezetes. Az első nagy munkám a Fekete Kefe című film zenéje volt, és nagy gondban voltunk vele, mégis milyen legyen a zenéje. Egyszerűen semmi nem működött, pedig vagy hatvan zene készült hozzá. Akkor arra gondoltam, mégis mit csinálna ez a négy főszereplő egy stúdióban, a négy céltalan kéményseprő, akiknek az a legnagyobb problémájuk az életben, hogy szívjanak be aznap este, és semmi zenei tudásuk sincs. Szóval bementem a stúdióba, magam elé lógattam a mikrofont, a mellkasomon feljátszottam a „dobokat”, ollóval ütöttem a gitárt, és ebből egy összetéveszthetetlen karakterisztikájú zene lett, ami díjakat nyert, és kiválóan működött a filmben.”
„A zeneszerzés egyfajta szabad asszociáció”
– foglalja össze a mondanivalóját. „Tartogattam még egy vicces meglepetést: visszakerestem néhány e-mailt, amiket rendezőktől kaptam. A neveket kihúztam” – nevet. „Ugyan a kontextusból kiragadva nem egészen úgy hat, mint a levélben hatott, de ebből jól meg lehet érteni a filmzeneszerzés nehézségeit” – mondja, majd felolvas néhány részletet:
„Olyan legyen, mint a Django-ban az a gitáros zene, de egyáltalán ne hasonlítson rá.”
„Kelet-Európai western, western-elemek nélkül.”
„Ebből lehetne csinálni egy ötperces verziót. Sőt, mindegyikből lehetne, és kiadjuk CD-n. Van kedved?”
„Olyan legyen, hogy még a kocsmában is ezt fütyüljem.”
„Átmegyek délután és felpötyögjük együtt.”
„Beraktuk alá (a film alá – a szerk.) az Amélie zenéjét, de egyáltalán nem olyan kell.”
„Valahogy azt kéne leképezned, mintha benne ülnél a színész lelkében.”
„Kezdődjön úgy a film, hogy azt gondolja a néző, de kurva jó zenéje van ennek a filmnek!”
Na de hogy lesz valakiből ma zeneszerző? Ugyancsak érdekes kérdés, amelyet a moderátor Kalotai Csabának feltesz.
„Angol szakos voltam az egyetemen, zenéltem mindenféle punkzenekarokban, ugyanúgy, mint Károly. Volt egy srác, aki filmeket készített és megkérdezte, írnék-e rá zenét. Hát így.”
Annak ellenére, hogy előadása elején kifejtette: nem szokott nyilvánosan beszélni, a közönség nevetve-tapsolva búcsúzik a zeneszerzőtől. A délután további részében Salamon Gergő és Horváth Renátó, az Eastaste alapítói beszélnek róla, hogyan szerezhető legálisan zene egy filmhez, illetve hogyan segítheti a zene a film promóját, majd Emil Goodman és Karányi Dani mesél a Sina & Koré című animációs film zenéjéről. Weyer Balázs a zenei rendezésről tart előadást, Varsics Peter, a HBO trailerproducer/rendezője arról beszél, hogyan lehet egy filmhez ütős promót készíteni.
Ez volt az első ingyenes magyarországi filmzenei workshop az Eastaste kreatív ügynökség rendezésében. A programot Zságer Balázs különleges filmzenei VJ/DJ szettje zárta.