A 450 millió forintos keretösszeget egyetlen forint híján 45 millióval növeli meg az a szerződésmódosítás, melyet Balásy Gyula kommunikációs cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. kötöttek a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal (NKOH). Az eredeti szerződés a Magyar Turisztikai Ügynökség részére szóló komplex kommunikációs ügynökségi feladatokra vonatkozik, a 2018. július 6. és 2018. december 31. közötti időszakra. Az új összeg 494 millió 999 ezer 999 forint – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő mai számából.
A közbeszerzési törvény értelmében költségnövekedés esetén akkor kell új közbeszerzési eljárást kiírni, ha a növekmény eléri az eredeti összeg 10 százalékát. Az NKOH előszeretettel alkalmazza azt a trükköt, hogy a növekedés épphogy a 10 százalékos limit alatt maradjon. A nyáron lapunk is rákérdezett, mik azok a körülmények, amiket „a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre”. Az NKOH akkor azt válaszolta, hogy az ilyen jellegű emelés további feltételek fennállása nélkül is mindig jogszerűnek tekinthető.
Azért emelik pont 9,99 százalékkal a közbeszerzésen elnyert pénzek mértékét, mert csak!
Három esetben is épphogy az új tender kiírása nélkül megemelhető összegben növelte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a Fidesz-kedvenc kommunikációs cégek közbeszerzésen elnyert pénzét. A hivatal egy kancelláriaminiszteri rendeletre hivatkozott, melynek értelmében az ilyen jogcímen történt emelést nem kell indokolni, Balásy Gyula kft.-i így csak ebben a három esetben csaknem 86 millió forint pluszpénzhez jutottak.