Világbajnok lehet holnap a birkózó Lőrincz Viktor

Világbajnok lehet holnap a birkózó Lőrincz Viktor

Lőrincz Viktor olimpiai kvótát érő győzelmét követően az elődöntőben is nyerni tudott, így hétfőn aranyéremért léphet szőnyegre a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában a kazahsztáni Nur-Szultanban zajló kvalifikációs birkózó-világbajnokságon - adja hírül az MTI. 

A Budapest Honvéd Európa-bajnoka a vasárnap délelőtti programban a türkmén Sihzberdi Ovelekovot és a kirgiz Atabek Azisbekovot is simán verte, majd a nyolc között, már a tokiói indulási jogért vívott meccsen magabiztosan, 3-1-re győzött a kínai Na Csün-csie ellen, így várhatta az esti elődöntőt.

Ott régi ismerősével, az üzbégek 2015-ös vb-ezüstérmesével, Rusztam Aszakalovval találkozott, akit a riói olimpián legyőzött. A 29 éves klasszis már győztes negyeddöntőjét követően jelezte, hogy azt tervezi, hagyja az első menetben leküldetni magát, kivédekezi a lenti helyzetet, aztán a másodikban lehajtja riválisát.
A terv az első három percben tökéletesen megvalósult: másfél perc után a magyar ment parterbe (0-1), az üzbég pedig nem tudott rajta akciót csinálni, a szünetig pedig meddő állóharc folyt a szőnyegen.

A félperces pihenő után Lőrinc - ahogy ígérte - nagyobb sebességre kapcsolt, aminek az üzbég intése lett az eredménye. Lentről a kétszeres vb-harmadik magyar jól összefogta ellenfelét, s hosszas előkészítés után biztató pörgetési kísérletbe kezdett, ám nem sikerült átbillentenie riválisát, így maradt a döntetlen (1-1), ami viszont a később szerzett pont miatt neki kedvezett. Az utolsó alig egy percben már érezhető volt, hogy Aszakalov ereje elfogyott, ment ugyan előre, ám Lőrincz stabilan állt a lábán, végig koncentrált maradt és kivédekezte az időt, ami azt jelenti, hogy karrierje első világbajnoki fináléjára készülhet.

 "Végre sikerült, döntőt birkózhatok. Nem volt egy szép meccs az biztos, de most erre volt szükség nagyon vigyáznom kellett Aszakalovra, ma mindenkit eldobált, ráadásul lentről mindig veszélyesen támad vissza, a pörgetést is ezért nem erőltettem jobban. Tudtam, hogy állásból nem lesz gond, elképesztően örülök" - mondta a vegyeszónában az MTI-nek a riói olimpián ötödik ceglédi születésű kötöttfogású, aki hétfőn az ukránok 2015-ös világbajnokával, idei Eb-győztesével, Zsan Belenyukkal csap majd össze.
 
A vasárnapi esti programban később Korpási Bálint lép még szőnyegre - az olimpia műsorán nem szereplő - 72 kilogrammos súlycsoport bronzmérkőzésen a dél-koreai Li Dzsi Jeon ellen.