Miután Tiborcz bankot vett, máris a BKV-nak hitelezhet

Miután Tiborcz bankot vett, máris a BKV-nak hitelezhet

A budapesti Közlekedési Válallat kétmilliárd forintos hitelt kénytelen felvenni a szolgáltatások fenntartásához, de még ezzel sem oldódnak meg a problémái - írja a a Népszava.

A BKV hatályos szerződéslistája szerint az 5+5 milliárd forintos folyószámla-hitelkeret szerződést még tavaly decemberben írta alá a fővárosi közlekedési cég azzal a Gránit Bankkal, melynek 57 százalékos tulajdonrészét abban a hónapban vette meg Tiborcz István cége, a BDPST Zrt.

A BKV emellett tavaly az OTP és a K&H bankokkal is hitelekret-szerződéseket írt alá, hogy attól a pénzintézettől vegyék fel az előre láthatóan kétmilliárdos kölcsönt, amelyik a legjobb feltételeket ajánlja. Ezt év végéig kell majd visszafizetni.

Korábban soha nem kötöttünk ekkora összegű folyószámlahitel-szerződést, mint ahogy az sem fordult elő, hogy már februárban hozzá kellett nyúlni a kerethez

- nyilatkozta a lapnak Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, aki az üres kasszát annak tulajdonítja, hogy a társaság működését jelenleg nem a valós teljesítmény, illetve a szolgáltatás költsége alapján, hanem az annál alacsonyabb szinten, a tavaly rögzített elszámolási képlet alapján finanszírozza a Budapesti Közlekedési Központon (BKK) keresztül a fővárosi önkormányzat. Azt is elismerte, hogy a márciusban a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő üzleti terv is tartalmazza majd a 10 milliárd forintos hitelt, mivel csak ezzel együtt hozható egyensúlyba a kiadási és bevételi oldal.

A tavalyi évet a cég 13,8 milliárdos veszteséggel zárta, ami főképp az amortizációból állt össze, de idénre sem számolnak nyereséggel, mivel az energiaár-robbanás, ami 14 milliárd forintos extra kiadást jelent a társaságnak.

A járvány alaposan megviselte a BKV-t, a jegyárbevétel 24 milliárddal maradt el a járvány előtti 2019-es évtől. A főváros mindenesetre 134 milliárdot biztosít a közösségi közlekedésre.