Erőszakmentes rasszizmus nem létezik

Erőszakmentes rasszizmus nem létezik

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Aki úgy beszél, mint egy rasszista, olyan elveket is vall, mint egy rasszista, és őt a környezete is rasszistának tartja, az az ember általában egy rasszista. Ezen a tényen az sem változtat, ha az illető magát nem nevezi annak. Ritkán vállalja fel magáról egy rasszista, hogy tényleg az, még magának is ritkán vallja be az ember. Ez igaz az identitárius mozgalomra is, amelynek hazai képviselője az Identitás Generáció nevű mikroközösség. Vezetője kikéri magának a szélsőjobboldali jelzőt, nem győzi hangsúlyozni a mozgalom békés mivoltját, megfáradtan legyint a sok őt ért kirekesztőnek minősítő jelző miatt, majd mellékesen megjegyzi, „nyilván muszlim nem lehet tagja a mozgalmunknak”. Nyilván. Nyilvánvaló szerintem is, mi valójában az identitárius mozgalom.

Franciaországban feloszlatott szélsőjobbos szervezet hazai vezetőjét futtatja a kormánymédia

Tizenegy évvel a hírhedt „fülkeforradalom" után mára szinte minden képzeletet felülmúló monolit rendszerré szilárdult a NER. Az Orbán Viktor vezette kormány rendkívül eredményesen betonozta be pártját az államigazgatás minden szintjén, aligha maradt olyan terület, amit ne uralnának.

Az emberellenes eszmét vallók általában nem úgy szoktak bemutatkozni – még maguknak sem –, hogy én emberellenes eszmét vallok. Szép eszmékbe burkolják mindazt, amit tesznek, így ellepleződik – akár maguk elől is – a valóság. A részletek és a sorok között azonban ki-kiviláglik a valódi arcuk, mert a szeretetet nem lehet a végtelenségig eljátszani. A szeretet hamis álcája a valódi irgalom hiánya miatt mindig felfeslik valahol. Nem lehet az egyik posztban Krisztus feltámadását ünnepelni, míg rögtön a következő posztban politikai ellenfeleimmel kapcsolatban a patkányokat emlegetni. Pontosabban lehet, csak az nem hiteles.

Az identitárius mozgalom a 20. századik második felének gyümölcse. Nyugat-európai indíttatású. A Nyugat bősz ellenzőiként válnak egy nyugati franchise hazai fiókszervezetévé a mozgalom hazai tagjai, amelynek mostani szervezete is nyugat-európai, francia gyökerű. Nem ez az egyetlen ellentmondás a mozgalommal kapcsolatban. A kedvenc epizódom a nemzetközi Identitás Generáció történetéből az, amikor a menekültek és az embermentő civil szervezetek ellen tengerre szálló, de ott bajba jutott C-Star nevű hajójuk segítségére embermentő civil szervezetek siettek.

Az identitárius mozgalom lényege az, hogy maradjon úgy minden, ahogy régen volt. Körbe lehet ezt írni etnopluralizmus, etnokulturalizmus, metapolitikai aktivizmus és tradicionalizmus fogalmakkal, de a lényeg a gyakran ködösítő tudományos címkézés helyett magyar nyelvre könnyen leegyszerűsíthető: „tagadjunk mindent, ami új, de használjuk fel annak minden gyümölcsét” – mindez megfűszerezve mindenféle gyűlölettel és összeesküvés-elmélettel. Ahogy Varsányi Bence Bódi Ábellel a saját YouTube csatornáján is vitatkozva őket minősítette: hipszternácik. Elutasítják a bevándorlást, elutasítják az iszlámot – cakompakk –, de mellé elutasítják az „amerikanizmust” is, amit az iszlámmal vetnek össze. Ellenzik az Európai Uniót, de azt hirdetik, hogy Európának egyenrangú szereplővé kell nőnie Amerika, Oroszország és Kína mellé.

A „régen minden jobb volt” mélyen szántó ideológiája leegyszerűsítve azt takarja, hogy Európa legyen a fehéreké, Magyarország a magyaroké, az apa férfi, az anya nő, a katolikus egyház pedig a második vatikáni zsinat előtti.

Ha Bódi Ábel a mozgalomról a katolikus (-köntösbe bújó pártpropaganda portál) vasárnap.hu-nak nyilatkozik, akkor arról mélyen elkötelezett keresztényként vall. De ha már valaki ismeri a mozgalom előtörténetét és nemzetközi kereteit, akkor annak bevallja, hogy valójában legalább ennyire domináns benne a pogány szál. Az egyik meghatározó ideológusa, Alain de Benoist ugyanis a kereszténységet is egy elutasítandó imperialista eszmének vallotta.

A kereszténységgel kapcsolatban jellemző az AfD megítélése is. Csak a magyar, gerincében a negyven éves állampárti diktatúra alatt megroppant keresztény közegben lehet a Fideszt kereszténydemokratának eladni. A német AfD, amihez a Fidesz valójában közel állna, szemben a CDU-val, deklaráltan azt vallja magáról, hogy nem keresztény, amivel a német katolikus egyház is pontosan tisztában van. Bódi Ábel Facebook oldalán azonban rendre értesülünk olyan híradásokról, hogy mely AfD-s politikus szenvedett el épp támadást, bizonyítandó azt, hogy az AfD valójában nem agresszor, hanem elszenvedő.

Érdekes egyébként ez a kommunikáció, és ez a bujtatottság jellemző az egész identitarianizmusra. Bódi Ábel nem hirdeti azt, hogy ő az AfD-vel szimpatizálna (lehet, hogy volt rá példa, de én nem találtam), csak ismétlőleg, villanófényként jelzi ezeket az eseteket, hogy mikor hol támadtak meg épp egy szegény AfD-s politikust. (Én az erőszakot természetesen az erőszakot képviselőkkel szemben is elutasítom.) Aztán majd mindenki gondol, amit akar. Az AfD-vel nyíltan szimpatizálni ugyanis kérdéses, megosztó. Megosztó lehet egyrészt azért, mert a párt nyíltan tagadja a keresztény identitást, másrészt pedig érzékeny kérdés azon fideszes tábor számára is, amely nem mer konfrontációt vállalni a német nagytőkével és a CDU-val. Ugyanez igaz a már említett második vatikáni zsinat-ellenességre is.

Bódi Ábel felmondja azt a gondolkodást, amelyet egy úgynevezett sedevacantista vall, majd azért hozzáteszi, hogy ne értsük félre, ő nem az. De az, csak a bátorság és az egyenesség hiányzik belőle hozzá, hogy ezt vállalja.

Aggasztó a mozgalom térnyerése a hazai médiában. Angliába már 2018-ban sem engedték volna be Bódi Ábelt a szélsőséges politikai mozgalmárkodása miatt, itthon azonban a kormánypárti Pesti TV visszatérő vendége, rendszeresen publikál a Magyar Nemzetbe, PR-interjú készül vele a vasárnap.hu-n. Nem kormánypártiak is felkarolják az egyébként maroknyi szervezet elnökének brandépítését. Ungár Péter tavaly tavasszal, Vona Gábor pár hete vállalt vele vitát. Egy feltehetően anti-Bódi Ábel rajongó által szerkesztett kis blogoldalon a szerző azt is vélelmezi, hogy az Identitás Generáció hazai vezetője Rácz Zsófia helyettes államtitkárral alkotott volna rövid ideig egy párt, amely pletykából számomra az az érdekes elem, hogy azt az Alkotmányvédelmi Hivatal ellenezte volna, csak föntről jobb belátásra bírták a hivatalt.

Az Identitás Generáció nemzetközileg és itthon is ügyel arra, hogy akcióik erőszakmentesek legyenek, arra azonban már nem tudnak ügyelni, hogy azok üzenete ne legyen erőszakos. Kínos eleme a mozgalom nemzetközi történetének, hogy azért a christchurch-i véres merénylő is rajongott. Bódi Ábel ezt azzal üti el, hogy mélységesen gyávának nevezi a tettet. Csak azt nem értem, mi lenne ebben az ideológiában a bátor? Azt üdvözlöm, ha valaki az ártatlan életek kioltását elutasítja, de mégis milyen módszerekkel szeretnék „kifehéríteni” és „fehérségében” megőrizni Európát? Erre tud Bódi erőszakmentes módot? Én nem.

Az erőszakmentes rasszizmus olyan, mint a Négyszögletű Kerekerdő. Kimondani ki lehet, de attól még nem létezik.

Ne várjuk azt egy tudatformálást ambícionáló, emberellenes eszméket valló szervezet képviselőjétől, hogy bevallja, emberellenes eszméket vall. Attól még azt vallja. Legyünk annyira igényesek önmagunkhoz, hogy ezt felismerjük. Legalább mi nevezzük nevén a rasszistákat, a viszályt szítókat, akik társadalmaink megosztására törnek, ha már bennük nincs meg hozzá a bátorság, hogy szembe nézzenek önmagukkal.