Átfogó, konzervatív oktatási reformot sürgetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, aki kapkodónak nevezte a kormány e téren folytatott politikáját.
Az ellenzéki politikus arról beszélt: "fel kellene szabadítani" a jelenleg teljesen központosított Nemzeti alaptantervet, hogy az iskolák például a helyi hagyományokat, speciális regionális ismereteket átadó tartalmakat illeszthessenek abba, nagyobb teret kell engedni a tehetséggondozásnak és a lemaradó vagy speciális nevelési igényű gyerekek felzárkóztatására.
A Jobbik elnökhelyettese szerint mindezen célok megvalósítására nemzeti oktatási kerekasztalt kellene összehívni, hiszen csak az érintettek egyetértésével lehet érdemi változást elérni az oktatási rendszerben; ehhez arra van szükség, hogy politikai ciklusokon túlnyúló konszenzus alakuljon ki a legfontosabb kérdésekben.
Brenner Koloman átgondolatlannak nevezte azt a kormányrendeletet, amely szerint a pedagógusoknak vizsgázniuk kellene a Nemzeti alaptantervből.
Mint rámutatott:
Az intézkedés úgy bolydítja fel a szakmát, hogy közben semmiféle választ nem ad a hazai oktatási rendszer olyan problémáira, mint a létszámhiány, az alacsony anyagi és társadalmi megbecsültség,
vagy arra, hogy a nyolcadik osztályt végzettek kétötöde funkcionális analfabéta, azaz nem érti meg az elolvasott szöveget - fűzte hozzá.
A Jobbik nem vizsgáztatandó és elbocsátandó cselédeknek tartja a magyar pedagógusokat, hanem felelős magyar értelmiséginek
- fogalmazott sajtótájékoztatóján a konzervatív párt országgyűlési képviselője.
(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)