Budapest „kis parlamentje” einstandolta Szeged olimpiai helyszínét és egy sor fontos ügyben döntött

A Fővárosi Közgyűlés szerdán ülésézett.

A képviselők a testület ülésének elején egyperces néma felállással emlékeztek Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költőre, íróra, Budapest díszpolgárára.

Ezt követően módosították az olimpia pályázat terveit: az új változat szerint az olimpiai nyitó- és záróünnepséget a Puskás Ferenc Stadionban tartanák, a sajtó- és közvetítőközpont pedig a Hungexpo területén lenne. A változtatások között szerepel például, hogy a Testvérhegy helyett a Hármashatár-hegyen tartanák a mountain bike versenyeket, a boksz a Hungexpo helyett az Óbudai-szigeten kapna helyet, az evezősversenyek Szeged helyett az Olimpiai park területén lennének.

A közgyűlés döntött arról, hogy a II. kerületi Nagy Imre téren állítják fel újra az 1996-ban az Országház előtt felavatott, majd a Kossuth tér közelmúltban történt felújításakor elmozdított Forradalom lángja emlékművet. A négy méter magas obeliszk az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket, korábbi helyére Göncz Árpád akkori köztársasági elnök javaslatára került, megvalósítását pedig közadakozásból finanszírozták. A Jobbik ezt elfogadhatatlannak tartja, a néppárt szerint az emlékmű helye a Kossuth téren van.

Megszületett az az együttműködési megállapodás is, amelynek értelmében a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) átveheti a fővárosi szemétszállítás díjainak beszedését, aminek következtében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) bevételkiesése legfeljebb 1,9 milliárd forint lehet.  A közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy készítsen törvénymódosítást szorgalmazó javaslatot, amelyben felhívja a törvényhozás figyelmét, hogy a jelenlegi szabályok súlyosan veszélyeztetik a budapesti hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.

Új P+R parkolók építéséről, illetve meglévők bővítéséről is döntöttek. A tervek szerint a békásmegyeri HÉV-állomásnál 377, a csepeli HÉV-állomásnál 150, a népligeti metróállomásnál 400-450, az Újpest-Városkapu metróállomásnál 250 új férőhely jöhet létre az Európai Unió hárommilliárd forintos támogatásából, ehhez a főváros 342 millió forintot biztosít. A IX. és a X. kerület javaslataira határoztak arról is, hogy a 3-as metró vonalán, az Ecseri úti és a Pöttyös utcai metrómegálló környékén fizetős parkolási zónákat alakítanak ki a két városrész területén.

Jóváhagyták egy idősebb fák átültetésére is alkalmas gép vásárlását is, az eszközt a Főkert Nonprofit Zrt. 134 millió forint értékben szerzi be, segítségével pedig 35-40 centiméter törzsátmérőig válik lehetségessé fák ültetése.

Megalkották a Duna-parti építési szabályzat Margitsziget területére vonatkozó rendeletét. Ennek értelmében a területen csak olyan fejlesztés valósítható meg, amellyel a terület a város mintakertjévé, a pihenés és felüdülés szigetévé válhat. 

A képviselők hat kategóriában több mint negyven fővárosi díj odaítéléséről is döntöttek, ugyanakkor még az ülés elején levették a napirendről a fővárosi bérlakás-koncepció kidolgozásáról történő szavazást. A közgyűlés utolsó szerdai határozatában a jobbikos Tokody Marcell javaslatára vállalta egy olyan új szabály megalkotását, amely kimondja, hogy a főváros, illetve a kizárólagosan tulajdonában álló cégek csak nyilvános árverés útján értékesíti az 500 ezer forintnál értékesebb ingóságait.