Csak sikerült kicsinálni Simicska Lajost?

Ha valóban igazak a Közbeszerzési Döntőbizottság vádjai, akkor Simicska Lajos cége egy jóideig kimarad a buliból, ugyanis a közbeszerzési törvény 56. paragrafusa szerint „az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő”, aki „korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították”.
 
A Közgép a lapnak eljuttatott közleményében leszögezte: a cég a bíróság előtt védi meg igazát, valamint, mivel az ügyben a végső döntést a bíróság hozza majd meg, valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget ki fog használni,
mert ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti a magyar és az európai uniós jogszabályokat.
 
A portál emlékeztetett: a jogi eljárásnak nincsen halasztó hatálya, így amíg a bíróság nem hoz olyan döntést, amely kedvez Simicska Lajosnak, addig a Közgép nem rúghat labdába.
 
A bosszú hidegen tálalva a legjobb.