A fideszes polgármester gumiszobába küldené a hibbant fideszes képviselőnőt

A kormánypárti Dunai Mónika és XVII. kerületi párttársai csúnya öngólt lőttek maguknak.

A Magyar Nemzet szerdán megjelent cikke hívta fel a figyelmet arra, hogy a kampányhajrában túlpörgött Dunai Mónika fideszes képviselőnő a XVII. kerületi Rákosmente TV-ben kifejtette: a brüsszeli bürokraták már azon dolgoznak, hogy a kerület szabadon álló fejlesztési területein, Rákosmente szívében, illetve a település határában migránstáborokat és -falvakat hozzanak létre.

„Mi mindenáron megvédjük Rákosmente földterületeit és azt a koncepciót, amelynek értelmében ide majd migránsokat telepítenének esetlegesen brüsszeli utasításra, ezt mi akár a testünk által is meg fogjuk akadályozni. Eléggé bátrak és elszántak vagyunk ennek a védelemnek a véghezvitelében, semmi nem tántoríthat el bennünket”

- jelentette ki Dunai.

A képviselőnő szerint Rákosmente az adottságai miatt kerülhet veszélybe, ha ellenzéki győzelem esetén beengedik a migránsokat. Dunai Mónika érvelésében azt hangsúlyozta, hogy Budapesten elenyésző az egybefüggő zöld területek száma, Rákosmente viszont fővárosi szinten a legtöbb ilyennel rendelkezik, ezért „kiszemelhetővé válik migránstelepek létesítésére”.

Két éve Dunai és a párttársai még nem akarták megszavazni a migránstelepek elutasítását

Dunai Mónikának azonban minden bizonnyal sérülhetett a hosszútávú memóriája, mert 2016-ban XVII. kerületi fideszes párttársaival a testükkel, vagyis inkább az ujjukkal akadályozták meg, illetve

egy gombnyomással vették le Rákosmente Önkormányzatának napirendjéről a Jobbik migrációval kapcsolatos javaslatát.

Az ügy előzménye, hogy 2016. január 28-án a XVII. kerület képviselő-testületének többsége elfogadta a Fidesz javaslatát a kötelező bevándorlási kvóták elutasításáról, de a jobbikos kiegészítést a visszatoloncolások és az idegenrendészeti objektumok létesítésének elutasításáról nem. A Jobbik a március 17-i testületi ülésre újra benyújtotta a javaslatát, ezt megelőzően azonban Szilágyi György országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott, és a Fidesznek szegezte, hogy ha valóban elutasítják a migrációt, akkor fogadják el a párt előterjesztését. A jobbikos képviselő provokatívan azt is felvetette, hogy ellenkező esetben arra is van esély, hogy a XVII. kerület adottságai alapján, akár migrációs befogadó állomást kívánnak létrehozni az Európából visszatoloncolt migránsok részére.

Rágalomhadjárat indult a Jobbik ellen

A helyi Fidesz azonnal boszorkányüldözésbe kezdett, szándékosan félremagyarázva Szilágyi György kijelentését, majd Riz Levente polgármester a március 17-i testületi ülésen „hazugsággal és rémhírterjesztéssel” vádolta meg a Jobbikot. A Fidesz-KDNP helyi frakciója a napirendről levéve, vitára sem engedte a jobbikos előterjesztést.

„A XVII. kerületi önkormányzat csütörtöki ülésén a Fidesz–KDNP képviselőinek szavazataival levették a napirendről a Jobbik ismételten benyújtott javaslatát, hogy a képviselő-testület utasítsa el egy migrációs befogadó állomás létesítését a kerületben és ezzel együtt a migránsok visszatoloncolását Magyarországra a többi európai uniós országból. Nem szavaztak róla, ezzel meghagyva a lehetőséget egy befogadó állomás építésének. A radikális ellenzéki politikusok szerint Rákosmente polgárainak nem szavakban vállalt garanciákra, hanem tettekre van szüksége”

- írta akkor a Jobbik a közleményében.

A fideszes polgármester már két éve beutalót írt Dunai Mónikának?

A képviselő-testületi ülésről letiltott vita a Facebookon folytatódott tovább. Riz Levente polgármester „abszurd hazugságnak” nevezte a jobbikos aggályokat, de azt továbbra sem indokolta meg, hogy akkor miért nem utasította el ő és a pártja egy írásos állásfoglalásban a visszatoloncolásokat és az idegenrendészeti objektumok létesítését úgy, ahogy más önkormányzatok is tették.

„A Jobbik abszurd hazugságokat kezdett terjeszteni arról, hogy menekülttábor létesülhet Rákosmentén. A dolognak semmi valóságalapja nincsen, soha nem merült fel ilyen szándék, végtelenül tisztességtelen az itt élő embereket ezzel riogatni. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: amíg én vagyok a polgármester, nem lesz Rákosmentén menekülttábor és nem fogadunk be migránsokat. Sőt, ufókat sem. Atomerőművet és nemzetközi űrvárost sem tervezünk. Legfeljebb egy gumiszobát hibbant rémhírterjesztők számára"

- írta a Facebook-oldalán Riz Levente. Utólag nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a polgármester szavai most akár Dunai Mónikának is szólhatnának.

Vagyis Riz lényegében két éve előre beutalót írt a gumiszobába a fideszes képviselőnőnek.

Szilágyi György akkor azt válaszolta a Facebookon Riz hisztérikus bejegyzésére, hogy ha valaki nem akar migránsközpontot, és nem akar Európából visszatoloncolt migránsokat látni, akkor nyugodtan elfogadhat, megszavazhat egy olyan határozatot, ami az akaratát erősíti, „mert nem probléma, hogy a határozat kötelezi arra, amit állítólag szabad akaratából is akar.”

Azóta két év telt el: a Fidesz-KDNP lépten-nyomon azt bizonygatja, hogy senki más nem tudja megvédeni a migrációtól az országot, csak ők, mindenki más bevándorláspárti, meg sorosbérenc. De Dunai Mónika esete újabb példa arra, hogy milyen könnyű belegabalyodnia az össze-vissza hazudozásba egy elvileg tapasztalt, és sokat próbált kormánypárti képviselőnek is.

S. M.