Pedig tényleg ezek a Zero című film tartópillérei, legfontosabb motívumai. De a könnyebb feldolgozhatóság érdekében lamentáljunk el kicsit ezeken a fura témapárosításokon (az alkotásban felvonultatott filmnyelvi eszköztár mibenlétének megértéséhez hasonlóan bonyolult műveletek fognak szükségeltetni).
Ma este a Művész moziban a 18 órai vetítés után a közönség találkozhat a rendezővel, és a film másik főszereplőjével, Kovács Krisztiánnal, 21 órakor a Toldi moziban, a nyilvános díszbemutatón pedig az egész stábbal. És akit érdekel a film, valószínűleg jobb, ha el is megy ezen események valamelyikére, mert kétséges, meddig lesz látható a film. Elég beszédes ugyanis már az a tény is, hogy Nemes Gyula saját maga forgalmazza a filmet. Nem nagyon tolongtak a filmforgalmazók és mozihálózatok a vetítési jogokért. De még az is előfordulhat, hogy lehetetlen lesz moziban műsorra tűzni, vagy egyenesen betiltják.
Ez a film ugyanis nagyon sajátos és egymástól különböző filmes stíluselemek segítségével kísérli meg a rendszerbomlasztást – a rendszeren belül. Hiszen ma nem lehet huszonegyedik századi eszközök nélkül huszonegyedik századi filmet forgatni – de ha arra a jelenetre gondolunk, amelyben – valószínűleg egy fekete pénteken – antiglobalista terroristáink a tömegbe lőnek, miközben a legmodernebb eszközök segítségével szervezik a forradalmat, sőt, metaszinten még kifordultabb a helyzet, hiszen maga a film is modern eszközök segítségével forgott, amelyeket a globalizáció egyik legnagyobb fonákjának tartott módon állítanak elő (a távol-keleten, kisgyerekek, napi negyven órában, éhbérért ugyebár), az körülbelül olyan paradox, mint a porréteggel vastagon belepett porszívó látványa.
A kritika emiatt (is) enyhén szólva fenntartásokkal kezeli a filmet, eltekintve például a Prizma folyóirat élesszemű kritikusától, aki talán egyedül látta meg a film önmegsemmisítő esztétikáját, avantgard törekvéseit.
Már ez borzasztóan zavarba ejtő. Zavarba ejtő továbbá, hogy némafilmről van szó, zavarba ejtő a gondolat, ahogy egy mézgyárigazgatóból vidékre elvonult méhész, majd anarchista (?) forradalmár lesz, zavarba ejtő a mobilkommunikációs cég igazgatójának, akit Udo Kier alakít, lánya és a forradalmár közötti, nos, meglehetősen különös gesztusokban megnyilvánuló szerelem.
Itt jegyzendő meg, hogy Udo Kier megsemmisítő, vagy éppen érzelemkomplexumoktól túlcsorduló tekintetei hátborzongatóan hatnak, és különösen nagyot ütnek a némafilmben; a – szerintem – kissé elmebeteg lánya és a méhész-forradalmár között fűződő gyengéd szálak ábrázolása pedig legalább annyira szabad és emberi, mint perverz. Valószínűleg senki nem fogja soha elfelejteni azt a szexjelenetet, amely közben mézzel kenik össze egymás (de egyáltalán nem eufemisztikus, sem von Trier-i módon, csak simán szabadon), méhek szállnak a nemi szerveikre, de a szerelem fűződése közbeni játékaikat sem – például, amikor méheket utánozva szaladgálnak a méhész-forradalmár összetákolt tanyájának udvarán, mint két őrült. Vagy, mint két gyerek. Szabadon, felhőtlenül, valódin, igazából. Ez is zavarba ejtő.
Zavarba ejtőek a film be- és kiszólásai is. Egyenesen azzal kezdődik, hogy a rendező deklarálja a filmkészítők egyébként teljesen általános és jogos vágyát, miszerint a mozit nagyvászonra készítették, és aki monitoron nézi, sem élvezni, sem érteni nem fogja. Aztán az antiglobalista forradalom által már lángba borított világ ábrázolása közben feliratokat villantanak fel, amelyekkel a kedves nézőt meglehetősen ellentmondást nem tűrő utasításokkal a mozi elhagyására és a hasonló megmozdulásokra szólítják fel, majd bemondják, hogy a filmet betiltották, a nézők pedig jó sokáig feszélyezetten mocorognak a székükön (miközben a vászon homogén fehér fénybe borul, így ráadásul egymás tanácstalanságának is szemtanúi lehetnek, ami végképp zavarba ejtő), hogy most akkor vége van-e a filmnek, vagy sem.
Idáig jutunk el egy mézgyár-igazgató Michael Douglas-éhoz hasonló Összeomlásától. Ja igen, és a film 2017-ben játszódik: tehát a jövőben, de az igen közeli jövőben. Amikor már nem lehet nagyon semmit halogatni. A méh-motívum pedig tökéletes választás ehhez, hiszen körülbelül minden héten hallunk róla, hogy ha a méhek kipusztulnak, a táplálékláncot felborító mechanizmus az emberiség kipusztulásához vezet. Ez után a film után a Pillangó-hatás elnevezést akár Méh-hatásra is cserélhetjük.