Nem kell sztrájkolni és nem kell kormányt buktatni, mert már „megsztrájkoltuk” az érdemi tárgyalást! – nyilatkozta Cser Ágnes a lapnak, arra reagálva, hogy több ágazat, így a szociális területen dolgozók is ugrásra készen állnak (ez a szóösszetétel szerepel a Magyar Idők elnevezésű médiatermékben) egy esetleges közös sztrájk meghirdetésekor.
Azóta már tisztességes a bérezésük. Ja, nem!
Cser Ágnes azonban ezzel nem állt le, ugyanis abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy
a jelenlegi tüntetéseket szervező, valamint a sztrájkot kilátásba helyező szakszervezeti vezetők szándéka nem a pedagógusok érdekeinek érvényesítése, hanem a kormány gyengítése.
"Évek óta tapasztalható, hogy egyfajta hatalmi játszma folyik, és egyes szakszervezetek, érdekképviseletek a tárgyalások és az együttműködés ellen lépnek fel"
- fejtegette.
Ha ezt mondjuk Klinghammer István korábbi felsőoktatási államtitkár mondja, talán még el is fogadnánk - miért ne tenné, őt azért fizetik/fizették adóforintokból, hogy az Orbán-kormányt védje. De Cser Ágnes mégiscsak egy szakszervezetis.
Engedjék meg, de egy személyes élményemmel zárnám ezt a kis füstölgést.
Tavaly májusban nekem volt szerencsém tudósítani a kórházi ápolók, nővérek, asszisztensek menetéről, amellyel felkívánták hívni a figyelmet arra, hogy sem a kormány, sem pedig a társadalom felől nem kapják meg a kellő megbecsülést (nyilván, a helyzet azóta sem változott - ennyit Cser szavairól), egyszersmind példát mutatva emberségből. A megmozdulás egyik legextrémebb pillanata az volt, amikor Cser Ágnes is felkövetelte magát a színpadra, de szavait elnyomta a nővérek haragos reakciója, a füttykoncerttől nem lehetett hallani a hangját.
Lehet, így járt jobban?
Ki szereti, ha utálják?!